Kifejezetten gyenge szezont zárt az európai motorkerékpárpiac, ugyanis az éves értékesítés 1,68 millió darabra csökkent, ami jelentős, -9,1%-os visszaesést jelent. Az eredményt elsősorban Franciaország és Németország csökkenő forgalma húzta le, míg a spanyol és görög vevők roppant aktívak voltak, és ez néhány fiatal márka tündöklését hozta.

Mi történt 2025-ben az európai motorpiacon?

Hosszabb stagnálás után az EU gazdasága mérsékelt növekedési pályára állhat, miután a tavalyi GDP-növekedés egy százalék körül alakult, és ez utat nyithat az autó- és motorpipar fejlődésének is. Szükség is lesz rá, mivel 2020 és 2024 között zsinórban ötször nőtt a motorkereskedések forgalma, ám tavaly – részben az Euro5+ bevezetése miatt – a tavaszi eladások elmaradtak a korábbiaktól. Noha év második felében több országban „beindult az üzlet”, de a nagy piacok – főként Francia- és Németország – erős visszaesése végül az éves mérleget is mínuszba taszította.

europai-motorpiac-2025-eves-osszefoglalo
A csökkenő kereslet mellett is megmaradt a Honda előnye a Yamaha, a Piaggio és a BMW előtt

Továbbra is Olaszország a legfontosabb szereplő, igaz, 7,3%-os visszaeséssel, de a másik három meghatározó állam még ennél is rosszabbul teljesített:

  • Franciaország: -20,8%
  • Németország: -22,8%
  • Egyesült Királyság: -14,2%

Ezzel új kihívó, Spanyolország lépett elő a második helyre, ahol meglepő módon jelentősen, nagyjából tízezer darabbal nőtt a forgalomba állt motorok száma. A márkák között természetesen piacvezető maradt Európában a Honda, megelőzve a Yamahát, a Piaggiót és a BMW-t. Az elemzést végző MotorcyclesData kiemelte, hogy figyelemre méltó jelenség volt 2025-ben a a QJ Motor (+71,3%), a Voge (+70,7%) és a Zontes előretörése.

europai-motorpiac-2025-eves-osszefoglalo
A spanyol vevők új kedvence, a Voge 900DSX

Így tehát 2025-ben az európai motorkerékpár-piac erősen negatív évet zárt. Különösen az Egyesült Királyság, valamint Francia- és Németország visszaesése okozta a lemaradást 2024-gyel összevetve, ugyanakkor színesíti a kínálatot, hogy eközben új trónkövetelők jelentek meg. A QJ európai hódítása már Magyarországon is érezhető, az pedig tanulságos lehet a forgalmazóknak, hogy a növekvő spanyol piacon a Voge 900-as túraendurója volt a legnagyobb darabszámban eladott motorkerékpár, melyet csak robogók tudtak megelőzni.