Jóllehet, nem a Honda mérnökeinek kell pironkodnia az aggasztó hiba miatt, mégis minden érintett tulajdonost értesítenek, és természetesen ingyen kicserélik a hibás alkatrészt, hogy a motorosok biztonságosan használhassák a hathengeres túragépet. A probléma akkor léphet fel, ha meleg, párás környezetben motorozik valaki, esetleg hirtelen megnő vagy lecsökken a hőmérséklet - utóbbiak nem is olyan ritkák, amikor egy-egy magasabb hágót hódít meg az ember.

gold-wing-visszahivas-17109
Ezúttal a 2009 és 2016 között gyártott modelleket sújtja a légzsák hibája, a korábbi kétezer után most közel ezer darabos mennyiségről van szó. Hogy elejét vegyék a további gondoknak, a 2018-as Gold Wing légzsákjait már nem a Takata gyártja...

Ha valaki esetleg lemaradt volna a világméretű botrányról: a Takata egy ötvenezer főt foglalkoztató japán cég, melynek fő profilja a légzsákgyártás. Nevük öt évvel ezelőtt lett világszerte ismert, amikor kiderült, hogy balesetek egész sorát okozták az általuk készített alkatrészek.

Így működik a gyakorlatban a Honda légzsákja, melyet a teleszkópokra felszerelt érzékelők hoznak működésbe

Azóta egymilliárd dollárt (!) költöttek már kárpótlásra, amit részben a gyárak, részben pedig az áldozatok családjai kaptak. Hogy milyen nagyméretű visszahívási akcióról van szó, azt remekül példázza, hogy eddig 42 millió autót rendeltek be javításra, s az akciónak még nincs vége - csak idén januárban újabb 3,3 millió kocsi tulajdonosát szólították fel, hogy látogasson el a legközelebbi márkaszervizbe.