Haladjuk alulról felfelé, nézzük először a medenceövet, törzset érintő kellemetlenségeket! Tavasszal, ha itt a jó idő, sokan hozzák ki a motort a garázsból, és mennek két kört a ház körül, hogy kipróbálják, minden rendben van-e a géppel a hosszú tétlenség után. - Két kis körhöz pedig csak nem veszem már fel a teljes ruházatot, húsz fok van, póló, farmer, esetleg egy pulóver bőven elég lesz - ez a tipikus első mondata egy alapos megfázásnak.

Darwin-effekt

Egy tavaszi, ház körüli csapatás során kis mértékű hidegstressz éri a motorost. A kis mértékű itt nagyon fontos, mert nem olyan erős, hogy az ember úgy érezze, most azonnal le kell szállnia a gépről, hanem a kellemetlen érzést még pont elnyomja a végre-valahára motoron ülés eufóriája. Ilyenkor a szervezet két válaszreakciót kapcsol be. Egyrészt megpróbálja a legnagyobb hővesztésű helyeken a lehető legkisebbre csökkenteni a vérkeringést, hogy elkerülje a túlzott hűtőhatást.

Ez főleg a végtagokat és egyéb kiálló részeket, orrot, fület érinti. Másrészt meleget termel, amit főleg izommunkából fedez. Hogy ez biztos így legyen, adrenalinfröccshöz hasonló tüneteket produkál, azaz a motoros éberebb lesz, agilisebb, a pulzus és a vérnyomás emelkedik. Ez azonban csak egy nagyon rövid ideig fenntartható állapot, további hideghatás esetén a reflexek már jelentősen tompulnak, bambaság, izommerevség lép fel.

hanyag-oltozkodes-hatasai-1-4999
A relatív hőérzet igen csalóka dolog. Motoron 10-12 fokban is simán lehet fagyási sérüléseket szerezni

Mivel a keringés lecsökken azokon a helyeken, ahol a hideg a leginkább éri a testet, jelentősen romlik az adott terület immunológiai védettsége, hiszen az ehhez szükséges védőanyagokat a vér szállítja. Ennek a következménye lesz a torokfájás, felfázás és mindenféle gyulladásos kórkép, különös tekintettel a végtagok, a nyak és a medence környékére. Amit tehát mi felfázásnak hívunk, és ami miatt öt percenként mehetünk pisilni, nem más, mint a lelassult keringés miatt elszabadult gyulladásos folyamat a medenceövben.

Súlyosabb esetben, esetleg a legyengült immunrendszer vagy a kezelés elmaradása miatt ez tovább is terjedhet és vesemedence-gyulladást okozhat, ami már általában magas lázzal, lüktető, hasító deréktáji fájdalommal és kínnal-keservvel járó vizeletürítéssel párosul. Pont ezért a hideg okozta gyulladások elsődleges kezelési módja a meleg, azaz a vérkeringés élénkítésével az immunanyag-ellátottság növelése, illetve gyulladáscsökkentők alkalmazása, de ehhez már kérjünk orvosi segítséget!

hanyag-oltozkodes-hatasai-1-5000
Hatalmas vigyor a kamerába: „Kemény vagyok, mint a Rolling Stones!” Este, a gyulladt arcüregből folydogáló gennyet törölgetve már nem tűnik olyan viccesnek a dolog...

A lenge ruhában motorozás további áldozata a tüdő és torok, természetesen a fentiekben vázolt okok miatt. Sokszor fordul elő ilyen panasz nyáron is, amikor izzadt testtel, melegben ülünk motorra, „mert úgyis csak két percre van a bolt, posta stb.” Egy ilyen akció pont haza tud vágni egy külföldi utat, nem beszélve arról, hogy ilyenkor a többieknek is inkább terhet jelentesz, akire figyelni kell, ráadásul simán elmehet a hangod is, aztán jön a suttogás, meg a pantomim.

Felesleges kockáztatni

A törzs és a nyak védelmére még nyáron is fordítsunk különös figyelmet részint megfelelő ruházat, illetve aláöltöző használatával, részint nyakvédővel, amit még a rövidebb utakra is célszerű feltenni. A nyakat és a torkot a zárt bukók sem védik, a feles bukósisakok pedig amilyen menők és kényelmesek, pont annyira nem valók semmire.

hanyag-oltozkodes-hatasai-1-5002
Ez a kép 240 km/órás sebességnél készült. Mibe kerülhet az öt perc hírnév?

A zárt bukósisak biztosítja a legmegfelelőbb védelmet az arcnak (arcüreggyulladás ellen), a szemnek (szemszárazság, por, bogarak, pollen stb.), és a menetszél okozta hajhullás is ezzel előzhető meg legegyszerűbben. Persze ez csak a megfelelő méretű bukóra igaz, a túl szűk sisak párásodik, lötyögő fejvédő pedig még fel is erősíti a zajt és a menetszelet. Érdemes jó szellőzésű bukót és ruházatot választani, pláne olyat, amin a szellőzőnyílásokat bogárháló védi, mert egy váratlanul a ruha alá vagy sisakba beszabaduló potyautas a csípésektől a kormány félrerántásáig sok kalamajkát képes előidézni.

hanyag-oltozkodes-hatasai-1-5001
Érvek a zárt sisak mellett.

Motorozás során az egyik legnagyobb veszélynek kitett szervünk a fül. Nem csak a menetszél okozta megfázás és gyulladásos tünetek, hanem a szélzaj okozta halláskárosodás miatt is. A motorzaj a motoros hallása szempontjából alig számít valamit, mert csak igen kis részét érzékeli, ellentétben a motorbőgést díjazó környezetével. Hosszú távon 85 decibel zajt vagyunk képesek halláskárosodás nélkül elviselni, de a szélzaj már 100 km/órás sebességnél is eléri a 94 decibelt, ami 15 perc felett káros. Ugyanezek a számok 140 km/óránál már egészen döbbenetesek, mert a 102 decibeles szélzaj legfeljebb 3 percig viselhető el egészségügyi következmények nélkül. A megfelelő méretű és szigetelésű zárt sisak, a fülvédők, szűrős füldugók használata nem csak a szélzaj miatt ajánlatos, hanem a forgalom és a motor, valamint a kommunikátor hangját sem fogja elnyomni a menetszél. A vatta alig ér valamit, csak akkor használjuk, ha végképp nincs más.

Összefoglalásul csak az ismert viccet idézhetjük fel: tudom, sapka, sál! Nem az a hülyeség, ha egy ötperces, két házkörös minitúrára felöltözik az ember, hanem az, ha ennek elmulasztása miatt egy hétig betegen fekszik otthon. Vigyázzatok hát magatokra!