Noha több mint 120 év telt el a Harley-Davidson 1903-as alapítása óta, a motorok tervezése ugyanolyan elvek mentén zajlik napjainkban is. Legyen különleges, azonnal felismerhető, erőt sugárzó, és környezetvédelmi normák ide vagy oda, az újdonságok nyomaték terén is múlják felül elődeiket. Ez határozza meg az Egyesült Államok legismertebb márkájának történetét, mely filmbe illő módon lett garázscégből világszerte ismert óriásvállalat.

A Harley-Davidson megalapítása

Jóllehet, sokan azt gondolják, a két jóbarát – Harley és Davidson – alapította a vállalkozást, holott valójában William Harley és három Davidson-testvér közösen hozta tető alá a gyárat. Hogy megismerjük kalandos, kihívásokkal teli történetüket, egészen a 19. század második feléig kell visszalapoznunk a közlekedés nagykönyvében: ekkor kezdődött a négy fiatal közös, életre szóló kalandja a Wisconsin államban található Milwaukee-ban.

harley-davidson-gyarlatogatas-milwaukee

Tévedés lenne azt gondolni, hogy a fiatal tervezők „beleszülettek az ipar világába”, mivel a kimondottan rossz környéknek számító Kilencedik utcában nőtt fel a két zseni, William Harley és Arthur Davidson. Életük volt a technika, a száguldás, ezért nem meglepő, hogy William gyorsan hátat fordított a hagyományos oktatásnak, és az iskolapadot lecserélte a helyi kerékpárgyár satupadjára… Ez talán meggondolatlan döntésnek tűnhetett, de a vakmerő lépésnek köszönhető, hogy ma létezik a Harley-Davidson. William ugyanis hamar kitűnt átlagos munkatársai közül, olyannyira, hogy az egyik vetélytárs, a Barth Manufacturing Company vezetője magasabb fizetéssel és fontosabb, tervezői munkakörrel el is csábította az ifjú zsenit.

harley-davidson-gyarlatogatas-milwaukee
Innen indult a történet még 1903-ban...

William lázas munkába kezdett, hogy házasítson egy apró erőforrást a legkiforrottabb bringavázzal, de nem volt tapasztalata ilyen téren, és égetően nagy szüksége volt a gépi hajtású járműveket ismerő társra. Itt jött képbe barátja, Arthur, és az ő bátyja, Walter. Utóbbi azonban jól fizető állásban dolgozott a Milwaukee Railroadnál, ráadásul mérföldek százaira, Kansasben, ezért csak egy igazán szenzációs ígérettel tudták hazacsábítani.

harley-davidson-gyarlatogatas-milwaukee
A fejlődés ütemére jellemző, hogy miközben a vállalat a második üzemét építette, már elkészültek a harmadik gyár tervei is. A Davidson-testvérek nagybátyja, James McLay méhész 170 dolláros kölcsöne tette lehetővé a telek megvásárlását, ahol felépült a korszerű, hatemeletes üzem, hogy kiszolgálja a feltörekvő cég rohamosan növekvő igényeit

Bár még sehogy nem álltak a megvalósítással, azt füllentették Walternek, hogy elkészült a prototípus, de nincs, aki tesztelje, és mérnöki szemlélettel vezényelje a további fejlesztéseket, így csak ő jöhet szóba segítségként. Walter mindent hátrahagyva vonatra ült, de a Harley-műhelybe érve – mely akkor tényleg csak egy sufni volt – azt látta, hogy félkész alkatrészek hevernek szerteszét, és nyoma sincs működő motornak.

Harley-Davidson: iskolapadból a motorpiac élvonalába

Gyorsan kiderült, hogy megfelelő elméleti tudás nélkül mit sem érnek a gyakorlott gépészek, ezért 1903-ban William S. Harley Madisonba utazott, hogy elvégezze a mérnöki képzést, és a belső égésű erőforrások szakértőjévé váljon. Végül 1907-ben diplomát szerzett gépészmérnökként a University of Wisconsin–Madisonon, de ezalatt maga a cég is sokat fejlődött, és megkezdődött az első Harley-Davidson motorkerékpárok forgalmazása. Bár az első Harley-kban még kis teljesítményű, 440 köbcentis egyhengeres dolgozott, William visszatérve hasznosította a tanultakat, és 1907-ben napvilágot látott a keresztben beépített, V2-es erőforrás köré épült Harley-Davidson.

Erre már csak azért is szükség volt, mert a korabeli feljegyzések szerint nehezen boldogultak a 440-es motor gyerekbetegségeinek kijavításával, így mielőbb szerettek volna előrukkolni egy erősebb, egyszersmind megbízhatóbb konstrukcióval.

A V2-es beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és az egy-kétéves tesztidőszak után piacra dobott modell egyre több vevőt csábított a H-D-hoz, ezért elkerülhetetlenné vált egy valódi gyár kibérlése. Végül szintén Milwaukee-ban, de már a Chestnut Streeten talált új otthonra a cég, és a nagyobb csarnoknak, illetve a fejlesztéseknek köszönhetően sokszorosára nőtt a gyártókapacitás. Míg 1907-ben hozzávetőleg 150 motorkerékpárt értékesítettek, 1909-ben már több mint 1100-at, és a minőség is folyamatosan javult. Érdekesség, hogy bár a három Davidson-testvér, Arthur, Walter és William végezte a munka oroszlánrészét, továbbra is mindhárman ragaszkodtak hozzá, hogy Harley neve szerepeljen elöl a cégnévben, hiszen az ő mérnöki tudása nélkül aligha értek volna el ilyen sikereket.

harley-davidson-gyarlatogatas-milwaukee
Az első Harley-Davidson kereskedés Chicagóban nyílt meg Carl H. Lang jóvoltából, aki nemcsak a motorokat árulta, hanem 1908-tól közös túrákat is szervezett vásárlóinak, ezzel megteremtve a Harley-közösségi élmények hagyományát

Így született meg az első, V2-es, 45 fokos hengerszögű Harley-Davidson, mely két darab 440 köbcentis hengerével messze erősebb volt a korábbi modelleknél. Ez egyben kijelölte az utat a Harley-Davidson számára, és ennek köszönhető, hogy napjaink Harley-jai is V2-es erőforrás köré épülnek.

Így készülnek napjaink Harley-Davidsonjai

Azóta több mint 120 év telt el, és immáron több üzemben zajlik a Harley-k gyártása. Az egyik legfontosabb helyszín York, Pennsylvaniában, emellett Kansas Cityben (Missouri), Menomonee Falls-ban és Tomahawkban (Wisconsin) is szüntelenül zajlik a munka, igaz, utóbbi gyárban elsősorban kiegészítőket készítenek, míg az első két üzemben a motorok összeszerelése folyik. Szükség is van a megannyi gyártószalagra, hiszen idén – a nemrég bejelentett, 6000 dollár alatti árú Sprinttel együtt – már kereken harminc (!) különböző típus lesz elérhető Európában.

Hogy betekinthess a szigorúan őrzött üzemek falai mögé, a fenti filmben végigkísérheted a motor útját a tervezőasztaltól, az alkatrészeket rejtő polcokon át, egészen az összeszerelésig, illetve a végső tesztig. Ha kíváncsi vagy rá, miként látnak napvilágot más márkák új modelljei, korábbi cikkeinkben megtalálod az R 1300 GS, a Hayabusa és az Africa Twin születésének kulisszatitkait is.