A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján közzétette a legfrissebb adatokat, melyekből kiderült, hogy a kimondottan erős első félév után a nyári szünetben sem csökkent a vásárlási kedv. Ez leginkább a négykerekűeken, azon belül is a furgonok eladásain tetten érhető, ugyanis az elmúlt évek államilag támogatott csereprogramja ellenére továbbra is igen kapósak a B-s jogsival vezethető kisteherautók. Júliusban 21, míg az év első hét hónapjában 23,4 százalékkal több ilyet helyeztek forgalomba, mint 2015-ben, személyautókból pedig közel tízezer darabbal több fogyott, mint egy évvel korábban.

Töretlenül nő a hazai motorpiac

Talán a tavaly őszi modelldömpingnek is köszönhető, hogy motorokból több talált gazdára, mint egy évvel korábban. Ugyan a számok meg sem közelítik a sokat emlegetett, tíz évvel ezelőtti aranykort, de azt fontos megjegyezni, hogy napjainkban a valós, vagyis a jobbára készpénzzel fizető vásárlók vannak túlsúlyban, és viszonylag kevesen veszik igénybe - az egyébként rendkívül kedvező - részletfizetési konstrukciókat.

Az első hét hónapban összesen 1602 új motorkerékpárra került magyar rendszám, vagyis 100-150 darabbal szárnyaltuk túl 2015 azonos időszakát, ráadásul sok közönségkedvencként beharangozott, megfizethető gépek - mint például az általunk is tesztelt Yamaha Tracer 700 vagy a kedvező árú BMW G 310 R - csak a következő hetekben kerülnek piacra, ami új lendületet adhat az eladásoknak.

hazai-auto-es-motorpiac-2016-9697
A mindennapi közlekedésre használt motorok elterjedése közös érdek, ám ehhez elengedhetetlen, hogy a jelenleginél is könnyebb legyen B kategóriájú jogosítvánnyal vezetni a legfeljebb 125-ös, 15 lóerős gépeket - derült ki az MGE közleményéből

Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke hozzáfűzte: létfontosságú lenne a robogóazonosítás megoldása és a regisztrációs adó kiigazítása a használati jellegű kétkerekűek esetében, vagyis hogy a kisebb, mindennapi használatra alkalmas kétkerekűek után fizetendő adóterhek jelentősen csökkenjenek. Emellett céljuk, hogy a jelenleginél is könnyebb legyen B kategóriájú jogosítvánnyal legálisan vezetni a legfeljebb 125 cm3-es motorokat és robogókat. Kiemelte, hogy a kétkerekűek tömeges elterjedése használata jelentősen csökkentheti a dugókat, vagyis könnyítheti az autósok életét, miközben hozzájárul a környezetszennyezés visszaszorításához, vagyis egy ilyen folyamat minden egyes közlekedőnek és városlakónak előnyére válna.