A CRF família immáron legendának számít az off-road motorkerékpárok között. A népszerű sorozat most újabb taggal bővül, ugyanis érkezik a CRF450L, melynek képében egy igazán sokoldalú, terepen és közúton egyaránt otthonosan mozgó kétkerekűt ürvözölhetünk. A jármű a CRF450R krosszmotor alapjaira épül, ez már eleve bizakodásra ad okot, hiszen a kis tömeg, a karcsú építésmód, a könnyű kezelhetőség nemcsak terepen, hanem városban is számtalan előnnyel kecsegtet. A 2016-ban minden porcikájában áttervezett, illetve továbbfejlesztett testvér futóműve kiváló alap volt a CRF450L tervezésekor, és csupán kisebb módosításokat végeztek rajta, mielőtt felhasználták az új típusban. Nem úgy a szintén onnan érkező 449 köbcentis erőforrás, ami jelentősebb átalakításon ment keresztül. Többek között nehezebb lett a főtengely, így 13 százalékkal nőtt tehetetlenségi nyomaték, továbbá módosítottak teljesítményleadás módján, hogy alsó és középső fordulatszám-tartományban is jobban kiaknázható legyen.

honda-crf-450-l-2019-18158

A CRF450L megjelenése szinte teljesen azonos CRF450R-ével, a hátsó sárvédő, a két oldalidom és a haspáncél is megegyezik. Komolyabb eltérés egyebek mellett az üzemanyagtartály alatt figyelhető meg, a hűtőradiátor ugyanis nagyobb, mint az R-en, és ventilátorral egészítették ki
Mindemellett átalakították az önindítóként is szolgáló generátort, átdolgozták a légszűrőházat és a kipufogórendszert is, hatfokozatúra cserélték a váltót, valamint új motorburkolatokat dolgoztak ki, hogy a hajtómű még csendesebb legyen. Az erőforrás ilyen módon megfelel az Euro 4-es szabályozás károsanyag-kibocsátásra és zajszintre vonatkozó előírásainak, nem mellesleg messzemenőkig kiszolgálja a felhasználók igényeit terepen és szilárd burkolatú úton. Ami talán az egyik legfontosabb, hogy a hobbimotorosok elvárásaihoz igazodva jelentősen kitolták a szervizintervallumokat, az első nagyszerviz csupán 32 ezer kilométernél esedékes, míg az olaj, valamint a levegő- és az olajszűrő cseréjét ezer kilométerenként javasolja a gyártó. A karbantartás nem ró tehát nagy terhet a felhasználóra, így az gondtalanul élvezheti a kilométereket, melyekből több tehető meg, mint a pusztán terepes variánssal, tudniillik a titán üzemanyagtartály befogadóképességét 6,3 literről 7,6 literre növelték. A CRF450L-en minden közúti motorozáshoz szükséges tartozék alapfelszereltség, beleértve természetesen a lámpatesteket, visszapillantó-tükröket, sebességmérőt és kürtöt is, így rendszámozható és forgalomba helyezhető, igazán vonzó alternatívát nyújtva motorosok széles rétegeinek.

HONDA CRF450L – 2019 – Műszaki adatok

Erőforrás: Egyhengeres, folyadékhűtésű, négyütemű, Unicam hengerfej

Hengerűrtartalom: 449 köbcenti

Furat és löket: 96,0 x 62,1 mm

Sűrítési viszony: 12,0:1

Maximális teljesítmény (LE): 25

Maximális forgatónyomaték (Nm): 32

Üzemanyagtartály kapacitása: 7,6 liter

Méretek (hosszúság/szélesség/magasság, mm): 2280/825/1260

Tengelytáv: 1500 mm

Ülésmagasság: 940 mm

Szabad hasmagasság: 315 mm

Menetkész tömeg: 130,8 kg

Felfüggesztés elöl: 49 mm-es, fordított, acélrugós Showa teleszkópok

Felfüggesztés hátul: Showa központi rugóstag Pro-Link himbarendszerrel

Fékrendszer elöl: 260 mm-es, hullámos tárcsa, hidraulikus működtetés

Fékrendszer hátul: 240 mm-es, hullámos tárcsa, hidraulikus működtetés