Közel 15 éve, a VFR1200X-ben próbáltam ki először a DCT-erőátvitelt, és annak ellenére, hogy akkor még számos gyerekbetegséggel küzdött, tisztán látszott, hogy nagy jövő áll előtte. Hiába volt viszonylag drága – és a tízkilós plusz tömeg sem hangzott túl jól –, a vásárlói visszajelzéseket követve a 2010-es években egyre több modellben jelent meg a szerkezet.
A DCT hazai bemutatója 2010-ben
Legfontosabb előnye a CVT-vel szemben, hogy tulajdonképpen hagyományos, hatos váltó, tehát a váltások érzete, hangulata megmarad, de ha szeretnéd, rábízhatod a motorra a fel- és visszakapcsolásokat. Nem véletlen, hogy a régi iskola híveinek még váltókart is kínált a márka, ha valakinek idegen volt, hogy kézzel, a kormány bal oldalán elhelyezett plusz/mínusz gombokkal válasszon a fokozatok közül. Így már gyakorlatilag gyorsváltóként működött az egység, csak éppen sokkal gyorsabban, pontosabban, mint a korábban kipróbált, részben automatizált egységek.
Gyakorlatilag mindegyik DCT-s Hondát kipróbáltam az utóbbi 15 évben, és bátran mondhatom, hogy a 2024-es Africa Twinben megjelent, továbbfejlesztett szerkezet messze a legjobb változat, amit csak piacra dobtak a dupla kuplungos egységből. Megszűnt az induláskor korábban érzett, enyhe rántás, magasabb fordulatszámon kapcsolt össze a tengelykapcsoló, és a működése még gyorsabb, simább, egyszersmind pontosabb lett. Ráadásul a váltások időzítését már – a géposztályban elsőként – hattengelyes IMU vezérelte, így nemcsak a gázállás és a fordulatszám, hanem a dőlésszög, a pillanatnyi súlyterhelés és az út lejtése/emelkedése is befolyásolta. Ég és föld volt a különbség a saját, 2016-os, első évjáratú Africám és az újdonság között – a 19-es első kerékkel, a nyomatékosabb sorkettessel és az átdolgozott váltóval már valóban tökéletes utazómotor lett.
Mint említettem, ma már tucatnyi különböző típus elérhető a hasznos extrával, lássuk hát sorban: melyiket kinek ajánlja a Honda?
Ír túra a Honda DCT-s modelljeivel
Megújult DCT-modellek a Honda kínálatában
A sort a két 750-es robogó nyitja, bár ahogy ezt leírom, már látom is magam előtt a két DCT-fejlesztő, Dai Arai és Yoshihiko Muneno arcát, ahogy homlokráncolva kérdeztek vissza anno a márka ír tesztjén: – Az X-ADV robogó?! Ők és a gyár is egyértelműen terepmotorként aposztrofálják a formás 750-est, míg a görög utakon tesztelt Integra, valamint az azt leváltó Forza 750 a valódi robogó.
A 750-es páros – a hatékonyabb erőátvitel mellett – még sokoldalúbb és kényelmesebb lett, az X-ADV új, komfortosabb nyereggel, alapáras sebességtartó automatikával (tempomat) és új, 5 colos TFT-műszeregységgel folytatja pályafutását, míg a Forza elektromosan állítható plexivel és még vonzóbb formatervvel szerezhet új híveket a márkának.
Hasonló erőforrásra és erőátvitelre épül a 2026-os NC750X, ám célközönsége merőben eltérő, mivel ez a crossoverek közismert sokoldalúságát, kényelmét ötvözi a robogók egyszerű vezethetőségével és praktikumával. Éppen ellentétes irányból közelíti meg az univerzális ingázó- és túramotor kérdését, mint a Forza és az X-ADV, hiszen megőrzi a hagyományos vasak üléshelyzetét, tesztünk alapján alkalmas a legmagasabb európai hágók meghódítására is, de csekély fogyasztásával a mindennapokban is ideális társ. Ráadásul lényegesen kevesebbe kerül a másik két 750-esnél, vagyis az árérzékeny piacokon komoly előnnyel indul a házon belüli versenyben.
A két Africa Twin új színekkel, de azonos műszaki tartalommal lépett át a 25-26-os évre, mert – mint tesztünkből is kiderült – két évvel ezelőtt kívül-belül megújult, így most nem volt szükség mélyreható fejlesztésekre. Akkor alapvetően változott a páros megjelenése, különösen az Adventure Sports-é, elvégre két collal kisebb átmérőjű és jóval szélesebb első abroncsot visel az újdonság, kisebb a rugóút és alacsonyabb a súlypont, valamint 835 mm-re csökkent az ülésmagassága. Utóbbi különösen fontos szempont az európai piacon, ahol 175-180 centi a jellemző testmagasság, hiszen a korábbi Adventure Sports 900-920 mm-es (!) értéke nem volt ideális az átlagos testalkatúaknak.
Ezzel szemben az alapmodell vérbeli enduró maradt, azaz továbbra is 21/18-as felniken fut, karcsúbb, könnyebb és 20 mm-rel nagyobb a rugóútja, míg szabad hasmagassága 250 mm, az Adventure Sports 220 millis értékével szemben. Sokkal inkább terepmotor, mintsem hagyományos túraenduró, azaz elsősorban azoknak készült, akik gyakran hagyják maguk mögött a műutat, de a terepes kialakítás miatt nem szeretnének lemondani az országokon átívelő, aszfaltos túrákról sem.
Talán a legfontosabb újítás a Showa-EERA elektronikusan szabályozott felfüggesztés, mivel ez az útviszonyokhoz igazítja a futómű működését, a csillapítás mértékét, tehát a kátyús szakaszokon is kényelmes, míg a tükörsima szerpentineken sportosan feszes a hangolás. Így aztán ideális választás azoknak, akik a túraendurók kényelmére és felszereltségére vágynak, de nem szeretnének magas építésű motort – az NT1100 egyértelműen nekik készült.
Lázadók és aranyszárnyak
Nemcsak az NT, hanem a CMX1100 Rebel is az Africától örökölte erőforrását, és szintén tavaly újult meg, amikor nyomatékosabbá vált az 1084 köbcentis sorkettes, beépítették a továbbfejlesztett, alacsony sebességnél még finomabban működő DCT-erőátvitelt, emellett kényelmesebb lett a nyereg és az üléshelyzet is. Nem kérdés, hogy a CMX-szel a letisztult, nagy teljesítményű, de modern cruisert kereső motorosokat célozta meg a Honda, mivel a sorkettes újdonság a hetvenes-nyolcvanas évek stílusát ötvözi a mai gépek megbízhatóságával és gazdag felszereltségével.
Mivel a technikai alap frissnek számított, a GL1800 Gold Wing tavaly „csak” új, hasznos felszereléseket kapott, mint a vezeték nélküli Apple CarPlay- és Android Auto-kapcsolat, a hatékonyabb Bluetooth-rendszer és a még jobb minőségű audiorendszer, viszont a lényeg változatlan maradt.
Továbbra is a roppant sima járású és 170 Nm-es forgatónyomatékú hathengeres felel a gyorsításért, és bár a menetkész tömeg több mint 370 kiló, a Gold Wing irányítása meglepően könnyed a rendhagyó, Hossack-rendszerű felfüggesztésnek köszönhetően. A formabontó megoldás számos előnnyel kecsegtet, amit meg is tapasztalhattunk a változatos minőségű, hazai utakon, és csupán az igényelhet megszokást, hogy „túl hatékonyan” vasalja ki az úthibákat, és ezért kevesebb visszajelzés érkezik az első kerékről.
Noha csak a 2010-es évek elején jelent meg, immáron a vásárlók 60-70%-a már DCT-s Hondákra voksol, vagyis az idő igazolta a japán mérnökök bátor lépését. A motorok között elsőként alkalmazott dupla kuplungos váltó igazi sikertörténet lett, ami nem is meglepő: tartóssága és tűpontos működése egyaránt erős érv mellette, és az sem elhanyagolható, hogy egyszerre kényelmesebb, valamint élvezetesebb a motorozás a dupla kuplungos gépekkel.