Izgalmas események történnek a Honda háza táján, ugyanis a japán gyártó a héten zajló 25. ITS Világkongresszuson ismerteti intelligens közlekedési, illetve szállítmányozási rendszereinek portfólióját. Az idén „Quality of Life”, azaz Életminőség címmel meghirdetett rendezvénynek Koppenhága ad otthon, s többek között olyan jelenlegi, valamint következő generációs Honda-fejlesztésekkel ismerkedhetnek majd meg a látogatók, melyek a forgalomfigyelés, a járművek közötti kapcsolat, az aktív biztonság és az önvezető járművek témakörét érintik. Ezeket öt fő csoportra bontva mutatják be, megannyi műszaki csemegét tartogatva az érdeklődőknek. Kiemelt szerepet kap a Clarity Fuel Cell, mint az üzemanyagcellás járművek népszerűsítésének fontos eszköze, szó esik a balesetmentes mobilitás és a fenntartható társadalom megvalósítását célzó erőfeszítésekről két - „Biztonságot mindenkinek” és a „Kék eget gyermekeinknek” elnevezésű - Honda-projekten keresztül, s bemutatkoznak a világelső aktív biztonsági és vezetést segítő fejlesztések, beleértve a Honda Sensing rendszert is.

honda-intelligens-mobilitas-19507

Az önvezető járművek együttműködésen alapuló rendszerének 2013-as színre lépése óta a Honda kidolgozta, hogy miként lehetne ezt a rendszert a motorosokat, autósokat és gyalogosokat érintő balesetek csökkentésére használni, méghozzá anélkül, hogy a mobilitás nyújtotta élmény csorbulna
Mindemellett a Honda azt is bejelenti, hogy részt vesz az önvezető járművek európai fejlesztésében. Erre egy különleges bemutatót követően kerül sor, melynek során azt szemléltetik a szakemberek, hogy a V2X kommunikációs rendszerek révén biztonságos járműcsoportok szervezhetők, melyek pont olyan koordinált és hatékony formában közlekedhetnek, mint a halrajok, így minimalizálható a forgalmi dugók és a közlekedési balesetek száma. Végül, de koránt sem utolsó sorban ami nekünk, bukósisakosoknak a legfontosabb lehet, hogy a V2X, azaz „jármű-minden” kapcsolatra képes Africa Twin is megtekinthető az esemény során. E technológia már az utolsó fejlesztési fázisban tart, ami igen jó hír, hiszen a motorok és az autók közötti kommunikáció jelentősen csökkentheti a balesetek kockázatát, egyszersmind számottevően megkönnyíti a közúti közlekedést.