Már tavasz óta pletykálnak róla a japán motoros lapokban, hogy jön egy igazán nagy, nyomatékos Rebel a Hondától. Persze nem ez lett volna az első alaptalan szóbeszéd, ám a japán gyár friss szabadalma arra utal, hogy ez esetben igaza volt a távol-keleti kollégáknak.

honda-rebel-1100-27437
A kéthengeres építési módnak és a HRC-fejlesztésű, kompakt erőforrásnak hála kifejezetten karcsú lehet az új Rebel

Itt áll – szó szerint – feketén-fehéren az újdonság, pontosabban annak szabadalmi rajza. Karcsú, az 500-as névrokon sziluettjét öröklő, annál mégis harmonikusabb jelenség a Rebel 1100, mely valószínűleg a tengerentúlon lehet a legsikeresebb. Komoly érv mellette, hogy elérhető lesz „automata” változatban is, még ha a DCT esetében nem is pontos ez a kifejezés.

honda-rebel-1100-27436
Harmonikus forma, csak a környezetvédelmi szigorítások miatt nagyra nőtt kipufogó lóg ki a képből

A tervrajz alapján hagyományos, kétoldali hátsó rugóstagot kap a motor, ellentétben a vetélytársak modernebb, de nem mindig szebb központi egységével. Szintén szemet szúr, hogy a kipufogó enyhén szólva sem kicsi, de ez érthető is az Euro5 korában. Ráadásul chopperről beszélünk, tehát valószínűleg már a megjelenése pillanatában tucatnyi utángyártott kipufogót kínálnak majd hozzá. Kíváncsian várjuk, miként fest majd élőben az újdonság, és azt is, hogy milyen adatokkal büszkélkedhet majd a klasszikus géphez igazított erőforrás.