Több évtizedes probléma itthon a nemzeti parkokban, tiltott területeken motorozás, illetve terepjárózás. Hogy elejét vegyék a további természetkárosításnak, idén már közösen járják az erdőket a nemzeti parkok alkalmazottai, valamint a hazai rendőrök.

illegalis-terepmotorozas
A hatóság új elektromos motorjai, melyekkel határvédelmi feladatokat látnak el, illetve az erdőkben járőröznek

Ennek keretében közös akciósorozatot indított a Vérteserdő és a rendőrség, jelentette be hivatalos oldalán a Duna-Ipoly Nemzeti Park.

Célunk, hogy minél hatékonyabban fellépjenek az erdőkben tapasztalható illegális tevékenységek ellen. Az akció elsősorban az erdőben illegálisan quadozókra, motorozókra és a szemetet elhelyező autósokra irányul. Az ellenőrzés során mérlegelik, ha valaki jóhiszeműen, tudatlanságból követ el szabálysértést, például a nyitva maradt sorompót látva hajt be motorjával az erdei útra

emelték ki a az egyenruhások.

Emellett az ország több népszerű kirándulóhelyén is jelen vannak a hatóság képviselői, derült ki a posztból. Így például lovasrendőrök járőröznek a Pilisben és Nógrád erdeiben, hogy megőrizzék a helyek békéjét, emellett pedig idén már elektromos hajtású endurókkal üldözik a tilosban járókat.