A patinás tengerentúli márkák közül elsőként a Harley robbantott a hangtalan, 55 kW-os csúcsteljesítményű Livewire bemutatásával, most pedig az Indiant birtokló Polaris készül hasonló lépésre. Mint azt Steve Menneto, a Polaris első embere is megerősítette, a következő öt évben egy tisztán akkumulátorról működő modellel bővül az 1901-ben alapított Indian kínálata.

indian-elektromos-motor-12575
Sok munka vár még az Indian mérnökeire, ugyanis jelenlegi elektromos motorjuk, az Empulse TT mindössze 70-80 mérföldes hatótávval büszkélkedhet, mely éppen a fele annak, amit az új modellel el szeretnének érni

Terveik szerint a komoly hatótáv lesz a legfontosabb ütőkártyájuk, s azt állítják, a legvérmesebb tesztpilóták sem tudják majd kétszáz kilométer alá szorítani a töltés nélkül megtehető távolságot. Bár a projekt egyelőre csak tervezési szakaszban jár, azt már most leszögezték, hogy a nagy teljesítmény és a szinte páratlan hatótáv ellenére a motor ára versenyképes marad - átszámítva 5,5-6 millió forintot kóstál majd a hangtalan Indian.