Öt vadonatúj járművet állított ki az ADVESmoto a márciusi AMTS kiállításon, melyek mind nagy érdeklődésre tarthatnak számot hazánkban. Ezekről és a magyar tulajdonú cég kilátásairól kérdeztük az ügyvezető igazgatót.

Milyen előnyei, hátrányai vannak a kötelező, 3 éves jótállásnak?

– Kínálatuk zömét korszerű elektromos motorok, tetszetős robogók és a fiatalok, illetve az újrakezdők körében kedvelt 125-ösök teszik ki, mindegyik osztály egyre népszerűbb hazánkban. Hogyan alakult az elmúlt fél év az ADVESmoto életében?

interju-hotvath-tamassal-az-advesmoto-vezetojevel-2024
– A hazánkban kötelezően bevezetett, hároméves jótállás költségét a gyártók beépítik a magyarországi árakba, ezért drágábban kapjuk a motorokat, mint más európai állam disztribútora. Emellett a nemrég életbe léptetett, új hulladékgazdálkodási eljárás szabályaival is meggyűlik a bajunk, ráadásul az ezzel kapcsolatos adminisztráció kiteszi egy ember teljes munkaidejét – sorolja a nehézségeket Horváth Tamás

– A 2023-as esztendő alulmúlta várakozásainkat, s a januártól márciusig tartó időszakban is volt részünk hullámhegyekben és hullámvölgyekben. Sokat beszélgetünk ügyfeleinkkel, partnereinkkel, és az látjuk, hogy a világpolitikában tapasztalható bizonytalanságok, az uniós döntések és a járműipar európai kivéreztetésére tett kísérletek mind elbizonytalanítják a vásárlókat.

Persze az olyan lépések sem segítenek bennünket, minthogy 2024 januárjától már „szennyezőnek” számítanak az Euro 5-ös elektromos motorok, így immáron a sokkal szigorúbb, Euro 5+ előírásainak kell megfelelniük a most forgalomba hozott kiadásoknak, ez pedig hatalmas terhet ró a gyártókra és a forgalmazókra.

Sajnos az európai piac egyre kevésbé vonzó a motorgyártóknak, és a távol-keleti márkáknak nem nagyon éri meg velünk foglalkozni, hiszen az itt értékesített mennyiséghez mérten túl sok pénzt és túl nagy energiát fordítanak az előírások betartására.

interju-hotvath-tamassal-az-advesmoto-vezetojevel-2024
A honi piac szempontjából is fontos, elektromos NIU újdonságokat lepleztek le az ADVESmoto standján. Az A1-es jogsival vezethető RQi csupaszmotor, az XQi3 terepgép és a KQI Air e-roller egyaránt nagy érdeklődésre tarthat számot Magyarországon

– Az ADVESmoto egyik legfontosabb partnere egy osztrák vállalat, a KSR Group, amely maga is ezer szállal kötődik a távol-keleti márkákhoz, s megannyi terméket gyártat, illetve vásárol Ázsiából. Hogy látja, az előbbiek fényében jelent-e ez a háttér bármilyen előnyt Önöknek?

– Nagyon nagy segítségünkre van. Ismerünk olyan távol-keleti gyártókat, melyek igazán ütős, megbízható, földrészünkön is könnyen eladható termékekkel jelennek meg, ugyanakkor nem értik az európai kereskedés filozófiáját, és nem is szeretnének alkalmazkodni az itteni, akár államonként eltérő feltételekhez. Nehezítő tényező, hogy java részük még mindig az úgynevezett multichannel, azaz több forgalmazót helyzetbe hozó értékesítési megoldást részesíti előnyben, ezért harcok alakulhatnak ki az egyes szállítók között. Ennek levét gyakran a vásárlók isszák meg, mivel ezeknél a márkáknál sokszor gond van az alkatrészellátással és az esetleges garanciális panaszok kezelése is kívánni valót hagy maga után. Szerencsére az általunk is értékesített NIU tulajdonosi köre felismerte, hogy Európában nem ez a siker kulcsa, s nélkülözhetetlen egy erős importőr, mint amilyen a KSR Group.

interju-hotvath-tamassal-az-advesmoto-vezetojevel-2024
Az RQi méltó ellenfele a benzines modelleknek, sőt messze jobban gyorsul, mint A1-es kategóriatársai. A 7500 wattos maximális teljesítményű villanygépet sportautókból ismerős rajtprogrammal is ellátták, s blokkolásgátló mellett kipörgésgátló is növeli a biztonságot

– Korábbi beszélgetéseink során szóba került, hogy itthon bürokratikus akadályok sora nehezíti az ADVESmotóhoz hasonló forgalmazók életét. Tapasztalt javulást e téren?

– Sajnos továbbra is nagyon lassú az új motorok forgalomba helyezési eljárása. Roppant módon

megnehezíti az életünket, hogy egy európai típusbizonyítvánnyal és típusjóváhagyással rendelkező jármű forgalomba helyezése lényegesen drágább és sokkal hosszabb ideig tart nálunk, mint más uniós tagállamokban. Ez azért is kellemetlen, mert az ügyfelek hiába próbálják ki és vásárolják meg a kiválasztott gépet, ezután akár hónapokig is várhatnak a rendszámra és a papírokra, vagyis arra, hogy a járművüket legálisan használhassák.

Előfordul bizony, hogy a februárban megvett motort csak nyáron tudjuk átadni, magyarán az idény java része – motorozás helyett – várakozással telik. Szomorúan látjuk azt is, hogy számottevően nőtt a külföldön megvett, ott levizsgáztatott, majd – egy nap alatt, gond nélkül – honosított motorok száma, ami komoly veszteséget jelent nekünk és hazai versenytársainknak is.

interju-hotvath-tamassal-az-advesmoto-vezetojevel-2024
Az AMTS közönsége láthatta először élőben a Brixton Cromwell 1200 átdolgozott változatát, az 1200 X scramblert. A divatos kétkerekű törtfehérre fényezett üzemanyagtartállyal, aranyszínű kerekekkel, dekoratív haspáncéllal és lámparáccsal igyekszik levenni a vevőket a lábukról

– Milyen várakozásokkal tekint az ide esztendőre?

– Optimista vagyok, s túlzás nélkül állíthatom, hogy minden adott egy sikeres évhez. Nagy energiákat fordítottunk arra, hogy a lehető legjobb motorokat sorakoztassuk fel palettánkon.

Sokat várunk 2024-ben az ADVESmoto húzómárkájának számító Brixtontól, hiszen korszerű, takarékos és igazán divatos modelleket kínálnak, nemrég pedig egy újdonsággal, az 1200 X scramblerrel bővült a választékuk.

Bízunk az AMTS-en leleplezett NIU RQi kedvező hazai fogadtatásában, tudniillik eleddig nem volt a piacon hozzá hasonló képességű, áramos csupaszmotor. Úgy gondolom, rengeteg fiatalt és enduróst elcsábíthat a könnyű és agilis NIU XQi3 terepgép, s büszkék vagyunk a szénszálas műanyag vázzal dicsekedő, ultrakönnyű KQi Air elektromos rollerre is.

Átgondolt irányváltás                                                                                                                                                           A KSR Group tavaly úgy döntött, hogy jövedelmezőségének javítása érdekében fontos, strukturális és termékeket érintő változtatásokat hajt végre. Ennek keretein belül megszüntette egyes üzletágai tevékenységét, ilyeténképpen háztartási elektronikai berendezéseket és elektromos kerékpárokat sem gyárt a továbbiakban a gedersdorfi központú csoport. Mindemellett eladta dél-amerikai leányvállalatait, egyúttal több pénzt és energiát fordít arra, hogy még gazdaságosabban működhessenek az európai hídfőállások. Jó hír, hogy ezáltal a motoros terület tovább fejlődhet, nem mellesleg a cégcsoport átalakítása megengedte, hogy komolynak mondható árcsökkentést hajtsanak végre. Mindezt az ADVESmoto vásárlói is érzékelhetik, tekintve, hogy átlagosan 250-300 ezer forinttal mérséklődtek a hazai kínálati árak, sőt akad olyan típus, ami félmillióval lett olcsóbb. Jóllehet, nemcsak a kedvező árszint, hanem a KSR Group ügyfélszolgálati háttere és alkatrészbázisa is nagy segítségére van az ADVESmotónak. Aki ma újabb vagy régebbi Brixtonhoz, Malagutihoz, Motronhoz, illetve NIU-hoz rendel tőlük pótelemet, számíthat rá, hogy napokon belül ideér az osztrák raktárból.

Ami a Motront illeti, talán a szürke eminenciás jelzőt használnám a márka modelljeire, melyek tartós és egyszerű mechanikájuknak, megbízható működésüknek hála remekül beválnak a mindennapok során. Arra számítunk, hogy a könnyen kezelhető, olcsón fenntartható, jó minőségű új Malagutikra is nagy kereslet lesz Magyarországon. Hozzáteszem, a KSR Group eltökélt abban, hogy az egy évtizede még hányattatott sorsú márka csillaga felragyogjon, és a Malaguti meghatározó szerephez jusson Európa városaiban.

interju-hotvath-tamassal-az-advesmoto-vezetojevel-2024
Negyedszázada íródik a Malaguti Madison története, s végre rivaldafénybe állhatott a népszerű robogó nyolcadliteres kiadásának ötödik nemzedéke. A kiállításon is sokan nézegették a színes műszeregységgel, kulcs nélküli indítórendszerrel és riasztóval felszerelt taljánt, melyhez nagy reményeket fűz a hazai forgalmazó

Aki egyébként úgy dönt, hogy egyelőre elhalasztja a vásárlást, annak a nagyobb problémákat is orvosolni képes, tapasztalt szakembereket felsorakoztató szervizünket ajánljuk jó szívvel. Utóbbiban természetesen a frissen megvett kétkerekűek időszakos karbantartását is elvégezzük, egyszersmind alkatrészekkel, valamint utólagos felszerelésekkel is állunk az ügyfelek rendelkezésére – tette hozzá Horváth Tamás.