Bejárta az összes pletyka- és bulvárlapot a hír, hogy ismét egy részeg motoros akadt a rendőrök horgán, ráadásul ezúttal nem egy fröccsről és a „szokásos” babettás, simsonos történetről van szó.

Egyre csökken az ittasan okozott motorbalesetek száma

Egy 47 éves veszprémi férfi mintegy fél liter vodkát megivott, majd motorkerékpárral indult a városszéli üzletközpontba vásárolni. Egy útkereszteződésben az elsőbbségadás táblánál megállt, azonban annyira ittas volt, hogy álló helyében eldőlt a motorral. Rendőrök és mentőautó is érkezett a helyszínre, majd a kórházban elvégzett vizsgálat kimutatta a férfi súlyos alkoholos befolyásoltságát. A vádlott a baleset következtében nem sérült meg

– írja az Ügyészség.

ittas-vezetes-baleset-statisztika

Noha korábban valóban sok gondot okozott az ittas vezetés, ráadásul a nagymotort vezetők sem voltak kivételek, az utóbbi egy-két évben sokat változott a helyzet, vagyis kár egyetlen ilyen hír alapján pálcát törni a 200 ezer hazai motoros felett.

Idén például a szezon nagy részében, azaz május elejétől egészen szeptemberig mindössze 12 olyan baleset történt hazánkban, amikor ittas nagymotoros karambolozott.

Ez komoly előrelépés, hiszen 2020 azonos időszakában jó kétszer ennyit, 28 ilyen esetet jegyeztek fel, és a korábbi években is 20-30 között mozgott ez a szám.

Hogy a 12 baleset mennyire csekély mennyiség, azt remekül mutatja, hogy ezalatt 291 autós, 40 robogós, öt gyalogos és 112 (!) bringás ellen indult eljárás ittasan okozott baleset miatt.