Noha rohamléptekben fejlődnek az akkumulátorok, a nagy teljesítményű motorok hatótávja továbbra is szerény, ami elsősorban a járművek fizikai méretéből fakad. Köztudott, hogy a benzines gépek is viszonylag gyakran szorulnak tankolásra, főként más járművekkel, például autókkal összevetve, hiszen fogyasztásuk alig marad el a négykerekűekétől, viszont a tankba töltött benzin mennyisége igencsak korlátozott. Így a villanyosoknak is sűrűn kell konnektort keresniük, hacsak nem oldják meg menet közben az energiapótlást. Ez utóbbira jelenthet megoldást a hidrogénnel működő erőforrás.

kawasaki-es-yamaha-hidrogen-motorok
Előbb hibridüzemű, majd hidrogénnel működő modellek érkeznek a Kawasakitól, hogy a cég „zöldebbé” tegye a modellválasztékát 

Nemrég frigyre lépett a két rivális, a Kawasaki és a Yamaha, hogy közösen fejlesszen hidrogénalapú erőforrásokat. A Yamahának azért előnyös az üzlet, mert a Kawasaki tulajdonában van a The Suiso Frontier vállalat, mely a világ első, cseppfolyósítotthidrogén-szállítója volt. Ráadásul a közösen kifejlesztett, hidrogénnel üzemelő erőforrásokat számos területen alkalmazná a két cég (pl. nehézgépjárművekben, hajókban stb.), így a nagyobb darabszám révén kedvezőbb áron lehetne előállítani őket, ami elérhetőbbé tenné a környezetbarát motorokat.