Elég szomorú képet fest a KSH friss baleseti statisztikája, amelyet 2019. március 1-én tett közzé a hivatal. Eszerint 2018. január 1. és december 31. között összesen 16 757 olyan közúti balesetet okoztak Magyarország közútjain, amelyben legalább egy fő megsérült. Ez 1,6 százalékos plusz 2017-hez viszonyítva.

Alig okoznak balesetet a motorosok

Az elmúlt évben egyébként csak a könnyű sérüléses balesetek száma nőtt, mégpedig 3 százalékkal 11 347 darabra. Ellenben halálos kimenetelű balesetből 2,1 százalékkal kevesebbet regisztráltak, mint 2017-ben (563 darabot), míg a súlyos sérüléses balesetek számában egyszázalékos a visszaesés (4896-ról csökkent 4847-re).

keves-balesetet-okoznak-motorosok-21485
A balesetek túlnyomó többségénél (tavaly 9176 esetben) haladó járművek ütköznek egymással, és ha az egyik fél egy motoros, akkor szinte kivétel nélkül ő húzza a rövidebbet

A KSH adatai szerint 2018-ban 1425-en, azaz az előző évhez képest 1,6 százalékkal többen okoztak személyi sérüléses balesetet ittas állapotban. Zömük maga a jármű vezetője volt, de néhányszor előfordult, hogy részeg gyalogosok és utasok miatt következett be a karambol. Egyébként személygépkocsi vezetőket 785 alkalommal, míg motorkerékpárosokat 46, kerékpárosokat 326, segédmotoros kerékpárosokat pedig 141 esetben vontak felelősségre ilyen esetek miatt. A motorkerékpárosok és a személyautó vezetők körében az ittasan okozott balesetek száma mérséklődött, viszont legutóbb 21,6 százalékkal több piás segédmotoros kerékpárost regisztráltak balesetokozóként, mint 2017-ben.

Több motor, kevesebb baleset

Érdemes még egy gondolat erejéig kitérni arra, hogy kik okoznak leggyakrabban olyan balesetet, ahol megsérül valaki. Nos, nem meglepő módon ebben a „versenyszámban” toronymagasan az autóvezetők állnak az élen (64,3 százalékkal, azaz 10 784 esettel), őket a teherszállító járművek vezetői követik (1 480 esettel, ami az összes baleset mintegy 8,8 százalékát teszi ki). Ugyanakkor mindössze 666 karambol szárad a motorkerékpárosok és 628 a segédmotoros kerékpárosok lelkén (ez az összes kevesebb mint 4-4 százaléka), de fontos megemlítenünk, hogy a hazai járműállomány mindössze 3,9 százaléka motor. Ez a szám egyébként 10-15 évvel ezelőtt még lényegesen magasabb volt, évi 8-900 esetet jegyeztek fel akkoriban, pedig jóval kevesebb motor rótta az utakat. Tanulságos adat, hogy tavaly átlagosan minden tizedik személysérüléses közúti balesetet kerékpáros idézett elő.

Bár nem szorosan, de ide tartozik még a hazai járműállomány 2018-as alakulása. Örvendetes, hogy valamennyi szegmens bővült, és különösképpen a motorkerékpároké: egy esztendő alatt 164 413 darabról 176 070-re, ami 6,6 százalékos gyarapodást jelent.