Igazán nem unatkozik a H-Moto Team két versenyzője, a 17 éves Kovács Bálint és a 16 éves Kakuszi Ádám, aki a német bajnokság (IDM) mellett a magyar bajnoki futamokon is rajthoz áll. A hét közben a hazai pontvadászat harmadik fordulóját rendezték meg a Slovakiaringen, és a minél jobb szereplés érdekében mindkét motoros egy napot tesztelt a Dunaszerdahely mellett található pályán.

kovacs-balint-hmoto-a-24-oras-versenyen-22324
A pole pozícióból induló Kovács Bálint és új Suzukija a Slovakiaring boxában

Meg is lett az eredménye a gyakorlásnak, hiszen mindketten eredményesen szerepeltek: Kovács Bálint az Open1000 kategóriában - alig pár századmásodperc lemaradással - második, míg Kakuszi Ádám a Supersport 300-ban harmadik lett, ráadásul mindketten hatalmas csatákat vívtak a verseny folyamán.

kovacs-balint-hmoto-a-24-oras-versenyen-22321
Izgalmas verseny volt az első pillanattól az utolsóig, ahol sokat léptem előre, de rengeteg munkára lesz még szükségem ahhoz, hogy valóra válthassam a céljaimat - mesélte a futam után Kakuszi Ádám

Kovács Bálint számára ezzel azonban még nincs vége a hétnek, ugyanis szombaton, a Kecskeméten rendezendő 24 órás robogóversenyen élete első endurance-futamán is részt vesz, mégpedig az E.T.-M. csapat tagjaként. Bálintnak vélhetően maradandó élményt nyújt majd ez a lehetőség, hiszen a viadalt egy elektromos robogón száguldva kell megtennie Gerendás Szabolcs, Tímári Attila és Vagyóczki István csapattársaként.

kovacs-balint-hmoto-a-24-oras-versenyen-22322
Kakuszi Ádám és Kovács Bálint a díjkiosztó után

„Ezres géppel még sosem versenyeztem ezen a pályán, így nagyon fontos volt számomra, hogy a bajnoki futam előtt egy teljes napot tesztelhettem a Slovakiaringen, hiszen így ki tudtam próbálni többféle beállítást. Úgy érzem, sikerült megtalálnunk a helyes utat, ráadásul a futómű terén is előreléptünk, és ennek köszönhetően sikerült megszereznem a pole pozíciót. Sajnos a versenyen nem sikerült megtartanom ezt a helyemet, és hatalmas csatában végül 32 ezreddel a második helyre szorultam. Ennek ellenére az összteljesítményemmel elégedett vagyok, miután a motor beállításaival jelentősen elmozdultunk a helyes irányba, szóval motiváltan várom az IDM Suzuki Cup következő futamát.

kovacs-balint-hmoto-a-24-oras-versenyen-22323
A GSX-R ezúttal a garázsban marad, ugyanis Bálint egy elektromos robogóval vág neki a 24 órás futamnak

Ám előtte még Kecskeméten lesz dolgom, és ez a lehetőség két okból is nagyon hasznos lehet a jövőm szempontjából. Egyrészt könnyen előfordulhat, hogy a pályafutásom az endurance felé fordul, másrészt az elektromos motorozás a jövő egyik nagy esélye, ami számomra is tartogathat még lehetőségeket” – mesélte el Bálint.

Ha téged is érdekel, miként alakul Bálint pályafutása a jövőben, s kíváncsi vagy a legújabb, legérdekesebb vele kapcsolatos hírekre, kövesd Te is a Facebookon és az Instagramon! Továbbá érdemes böngészni csapata, a H-Moto Team weboldalán és Facebook-oldalán is.