Június 3-án, azaz most hétfőn reggel az ittas autó- és motorvezetők kerülnek a célkeresztbe, és maradnak is ott egészen vasárnap estig, addig tart ugyanis a TISPOL „Alcohol&Drugs” elnevezésű nemzetközi kampánya. A közlekedésbiztonsági akció kifejezetten arra irányul, hogy kiszűrjék a forgalomból az ittasan, valamint bódult állapotban járművet vezető személyeket.

kozuti-razzia-ittas-vezetok-ellen-22169
Nő az ittas vagy bódult állapotban előidézett balesetek száma, és különösen sok részeg robogós, segédmotoros ül nyeregbe. Tavaly májusban például nem volt olyan nap (!), hogy ne okozott volna piás motoros vagy robogós valamilyen balesetet

Az akció meghirdetésének hátterében az áll, hogy az ittas járművezetés - a sebességtúllépés után - a közutak második legfőbb gyilkosa, ugyanakkor egyre nagyobb veszélyt jelentenek a valamilyen kábítószer vagy kábító hatású szer fogyasztását követően kormány mögé ülő vagy nyeregbe pattanó sofőrök.

A KSH adatai szerint 2018-ban 1425-en, azaz az előző évhez képest 1,6 százalékkal többen okoztak személyi sérüléses balesetet ittasan. Zömük maga a jármű vezetője volt, de néhányszor részeg gyalogosok és utasok miatt következett be a karambol. Fontos kiemelnünk, hogy személygépkocsi vezetőket 785 alkalommal, míg motorkerékpárosokat 46, kerékpárosokat 326, segédmotoros kerékpárosokat pedig 141 esetben vontak felelősségre ilyen esetek miatt. A motorkerékpárosok és a személyautó vezetők körében az ittasan okozott balesetek száma csökkent, viszont ötödével nőtt a piás segédmotorosok által okozott karambolok száma.

Miként megszokhattuk, a magyar rendőrség sem marad ki a TISPOL akciójából, ami országos szintű, a fővárost és az összes megye területét érinti. Jó ha felkészülünk rá, hogy alkoholszondás ellenőrzésekre lakott területen belül és kívül egyaránt lehet számíthatunk, ráadásul a zsaruk valamennyi elektromos légalkoholmérő készüléküket bevetik.