Többször gazdát cserélt már a Ducati Motor Holding S.p.A., mely jelenleg a Volkswagen-konszern része. Nem véletlen, hogy a KTM vezetői is figyelemmel kísérték az adás-vételeket, tekintve, hogy az osztrák márka első emberének igencsak fontos a bolognai vállalat. - Szoros érzelmi kapcsolat fűz a Ducatihoz. Ez talán nem is szorul magyarázatra, elvégre a Ducati az a Ducati, önmagáért beszél. Akárhogy is, szívesen terjeszkednénk, és a talján vállalat az egyetlen a piacon, mely tökéletesen illene a KTM profiljába - mondta.

ktm-felvasarlona-a-ducatit-20396
Pierer eltökélt célja, hogy a világ harmadik legnagyobb motorgyártójává fejlessze a KTM-et, és felzárkózzon a jelenlegi listavezető Honda, illetve Yamaha mögé, amihez tökéletes lett volna a Ducati megvásárlása

Valószínűleg a Ducati vezetése is üdvözölné a már oly sokszor bizonyított Stefan Pierer érkezését, hiszen a 62 éves üzletember sikerre vitte az anno csőd szélére került KTM-et is. Amikor 1992-ben átvette az osztrák márka irányítását, mindössze 150 ember dolgozott a cégnél, és havi 4-500 motornál több aligha hagyta el a gyárat. Ezzel szemben ma már több mint ötezren szorgoskodnak Mattighofenben, és további ötszázan a szintén KTM-tulajdonba került WP-nél, cégcsoportja pedig évente 260-270 ezer motort értékesít.