Rendkívül izgalmasan alakult a Le Mans-i 24 órás hétvégén lezajlott versenye. A csütörtöki és pénteki edzések eredménye alapján a rajtelsőséget az SRC Kawasaki alakulata szerezte meg, s a megbízhatósági viadal első óráiban sikerült is megtartania a remek eredményt, ám sok időt veszítettek a kiállásokkal, így a verseny legvégén csak az ötödik helyre sikerült befutniuk . Kezdetben ugyancsak az élmezőnyt erősítette a BMW NRT48-as istállója, pedig őket is technikai problémák hátráltatták. Óriási formában érkezett Le Mans-ba a YART Yamaha, valamint a GMT94 Yamaha David Checával, Mike di Meglióval, Niccolo Canepával felálló csapata is, ez utóbbiak a megmérettetés tizenhatodik órájában nem kevesebb, mint öt kört vertek a Honda gárdájára, azonban győzelmi esélyeik elszálltak, mikor vasárnap reggel Checa hatalmasat bukott.

le-mans-2018-17872

Történelmi győzelmet ünnepelhetett a Honda, két csapattal is a dobogóra álltak a 24 óráson

A szombat éjfélig még ezüstérmes helyen haladó suzukis alakulatot úgyszintén elkerülte a szerencse, tetemes hátrányt gyűjtöttek össze, mindezek következtében megnyílt az út az F.C.C TSR Honda számára, akik a Freddy Foray, Josh Hook, Alan Techer triumvirátus bravúros teljesítményének köszönhetően végül behúzták a győzelmet, ami azért kivételes, mert a japán gyártó utoljára 2006-ban tudott itt a dobogó legfelső fokára állni!

Ha ez nem lenne elég, a második helyen a Gregory LeBlanc, Erwan Nigon és Sebastian Gimbert brigáddal villantó Honda Endurance Racing futott be, teljes mértékben megkoronázva a vállalat számára a napot. A bronzérmes helyet ezúttal a BMW Wepol Racing bérelte ki, megérdemelten - a Michael Laverty, Danny Webb és Chris Iddon alkotta csapat nagyszerű versenyzést mutatott be.

Le Mans-i 24 órás - 2018 - Végeredmény

1. F.C.C. TSR Honda France - 24:01:04.008

2. Honda Endurance Racing

3. Wepol Racing by penz13.com

4. Bolliger Team Switzerland

5. Team SRC Kawasaki

6. 3ART- Moto Team 95

7. Moto Ain 2 SST DIT

8. Junior Team LMS Suzuki

9. Mercury Racing

10. GMT94 Yamaha