Az ezredfordulón gombamód elkezdtek szaporodni itthon a nagymotorok, csak 2000 és 2008 között másfélszeresére nőtt az állomány, egészen pontosan 91 193 darabról 141 540-ra. Annál meglepőbb, hogy a másfélszer több motoros hozzávetőleg ugyanannyi személysérüléssel járó balesetet okozott: 2000-ben 834-et, 2008-ban pedig 843-at. Eközben a robogósok rendesen „felzárkóztak”, ők az ezredfordulón 495-ször ütköztek másik járművel, míg 2008-ban 833-szor:

megtanultak-vezetni-a-robogosok-23496
Motorosok által okozott balesetek Magyarországon. Az utóbbi évek legfontosabb változása, hogy 2010 óta kissé nőtt a nagymotorokhoz kötődő ütközések száma, míg a robogóké jelentősen csökkent

Noha hullámzó a tendencia, és a csökkenő, majd újra növekvő benzinfogyasztás miatt a sérülések száma is oda-vissza változott, de egy dolog állandóak tűnt: 2006 óta mindig a robogós, segédmotoros balesetekből volt több, mégpedig jelentősen. Sajnos az utóbbi három-négy évben megfordult ez a tendencia, és immáron a rendszámos motorokhoz hívják gyakrabban a helyszínelőket, így tavaly már 666 és 628 eset szerepelt a motor-, illetve robogóvezetők neve mellett.

Több motor és kevesebb baleset

Mielőtt végleg ráhúznánk a lepedőt a nagymotorok gazdáira, érdemes megnézni, hogy a gazdasági válság utáni években hogyan változott az egyes géposztályok aránya a Magyarországon. 2010 és 2015 között nagyon sokan vettek 125-ös robogókat, majd ezeket „kinőve” az utóbbi három-négy esztendőben 250-es és 300-as gépeket, vagyis egyre több, korábban valószínűleg 50-es robeszt használó autós váltott rendszámos motorokra.

Akárhogy is, kíváncsian várjuk, hogy miként alakulnak az idei számok, és továbbra is nyílik-e az olló, vagy újra helyreáll a rend. Persze bárhogy is alakul a statisztika, az tagadhatatlan, hogy a magyar motoros társadalom többsége megtanult vezetni, hiszen 2018-ban a 176 ezer fős tömeg kevesebb balesetet okozott, mint 2004-ben a csupán 114 ezer hazai nagymotor vezetője.