Alig két héttel az idénynyitó katari összecsapás előtt még egyszer pályára léptek a királykategória tagjai, és közös teszten végezték el a motorok utolsó finomhangolásait. Erős szélben, egyre hűvösebb aszfalton zajlott a próba, ezért viszonylag sok volt a tévesztés, elcsúszás, és az idők sem túl acélosak, mégis remekül mutatják az egyes márkák erőviszonyát.

motogp-teszt-katar-2019-21245
Dörzsölhetjük a tenyerünket: Marquez és új csapattársa, Lorenzo szinte századra azonos időt futott hétfőn. Ez az ellenfeleknek is jó hír, hiszen Pedrosa után olyan pilóta érkezett a Hondához, aki pontokat rabolhat Marqueztől, és szorosabbá teheti a világbajnokságot

Miként az első napon, úgy most is Vinales zárt az élen, mégpedig a hétvége legjobb idejével, nyomában a Moto3-as megjelenése óta ígéretes tehetségnek tartott, és már futamgyőzelmeket is jegyző Fabio Quartararóval. Az ifjú francia remeklése azért is meglepő, mert osztályt lépett, és idén már a királykategóriában, azon belül pedig a Petronas Yamahánál húzza a gázt. Mögöttük Marquez, Rossi és Lorenzo fért még be a legjobb ötbe, hatodikként pedig éppen Quartararo csapattársa, Franco Morbidelli végzett.

motogp-teszt-katar-2019-21249
Vinales megismételte két évvel ezelőtti menetelését, és ezúttal is legyőzhetetlen volt a téli teszteken

Losail nem éppen átlagos helyszín, és az éjszakai versenyekre jellemző szeles, hűvös időjárás sem mondható tipikusnak, így nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az időkből. Az azonban sokatmondó, hogy két Honda és négy Yamaha végzett az élen - no meg a suzukis Rins is futott egy összesített legjobb időt vasárnap, - így jó esélyünk van rá, hogy 2019-ben két-három márka és legalább öt pilóta küzdhet a győzelemért, valamint a bajnoki trófeáért.

MotoGP-teszt - Katar - 3. nap

1. Maverick VIÑALES - Monster Energy Yamaha MotoGP - 1:54.208

2. Fabio QUARTARARO - Petronas Yamaha SRT - 1:54.441

3. Marc MARQUEZ - Repsol Honda Team - 1:54.613

4. Valentino ROSSI - Monster Energy Yamaha MotoGP - 1:54.651

5. Jorge LORENZO - Repsol Honda Team - 1:54.653