Aggasztó képet festett az utóbbi két-három év baleseti statisztikája, már ami a motorosokat illeti. Míg korábban stagnálást, sőt komoly visszaesést mértek az okozott balesetekben, ez 2017 után megfordult, és újra emelkedtek a számok. Ráadásul olyan ugrásszerűen tört felfelé a grafikon sötétkék, motorosokat jelző ikonja, amire 15-20 éve nem volt példa.

motor-baleset-statisztika-orfk-2020-27382
2017-ben kereken 600, míg tavaly 766 olyan karambolt jegyeztek fel, ahol motoros hibázott, vagyis majdnem harmincszázalékos a növekedés mindössze két év alatt

Megfordult a trend, jóval kevesebb a motorbaleset

Éppen ezért örömteli, hogy a Kisalföld eljuttatta a nem motoros olvasókhoz is a hírt: idén több százzal csökkent a balesetet okozó vagy vétlen, de mindenesetre sérülést szenvedett motorosok száma. Nem kozmetikázott eredményről vagy hurráoptimizmusról van szó, ami mögött nem áll valóban masszív csökkenés – most egyszerűen jók a számok.
motor-baleset-statisztika-orfk-2020-27383
Egy év alatt több mint negyedével, egészen pontosan 26,5 százalékkal csökkent a motorost érintő közlekedési balesetek száma. Idén 266-tal kevesebb motorvezető sérült meg Magyarországon, mint 2019 első háromnegyedévében
Olyannyira, hogy amíg 2017-ben 903, '18-ban 953, tavaly pedig 1004 motorost érintett sérüléssel járó közlekedési baleset Magyarországon, idén „csak” 738-an kerültek bajba az utakon. Ez egy év alatt 26,5%-os csökkenés és 2-300 motoros, akinek nem kórházban vagy gipszben telt a szezonja. Hogy ez így is maradjon, a Kisalföld tapasztalt motoros bevonásával szólt a közlekedőkhöz, kiemelve, hogy az őszi és kora téli időjárás kihívások elé állít minden vezetőt, beleértve az autósokat és motorosokat is.