A márciusi tél miatt jóformán még el sem indult az idei szezon, mégis tucatszámra olvashattunk motorbalesetről szóló híreket. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa: a Facebook-csoportokban idomot, kormányt és irányjelzőket kereső tulajdonosok többsége is pórul járt, csak ők előbb összekanalazták a gépet, minthogy bárki mentőt, rendőrt hívott volna.

motorbalesetek-2018-aprilis-17752
Tát, Pilis, Békés, Lepsény és még sorolhatnánk - alig egy hét alatt tucatnyi motorbaleset történt több halálos áldozattal. Fontos kiemelni, hogy ezek között egyszerű elcsúszások is voltak, azaz még mindig sok az önhibából fakadó incidens

Korábban már többször írtunk róla, hogy az idény első heteiben különösen fontos, hogy a gép mellett magad is felkészítsd, legyen szó fizikai edzésről vagy tavaszi bemotorozásról. Nem csak azért fontos egy-egy hétvégét rászánni a bemelegítő pályázásra, hogy ne vállald túl magad, hiszen az ott elsajátított technikák akkor is kapóra jöhetnek, ha vétlen félként keveredsz veszélyes helyzetbe, és neked kell kivédened a másik hibáját. Márpedig erre is bőven van példa, hiszen pénteken Táton egy teherautót előző személyautó lökte árokba a szabályosan közlekedő motorost, s a fenti, lepsényi ütközés képei is beszédesek - az úton keresztben álló, jobb oldalán sérült kocsi arra utal, hogy a sofőr a szemből érkező Suzuki elé kanyarodott.

Lerágott csont, mégis érdemes újra és újra felhozni: pár ezer forintból zártpályán, biztonságos körülmények között lendülhetsz újra formába, arról nem beszélve, hogy ingyenes tréningek egész sora elérhető itthon, ha sokallnád pár mozijegy árát a programra. Zárásként pedig álljon itt a motorosrendőrök intelme: ők nem büntetnek meg, ha egy szál pólóban, rövidnadrágban indulsz útnak, és csak sisakot húzol. Persze az aszfalt már nem ilyen elnéző, s aki ötven-hatvannal elcsúszott már egyszer, az pontosan tudja, hogy törések nélkül, sima horzsolásokkal is mennyit lehet szenvedni a szezon közepén. Szóval csak okosan, hosszú még az idény, és jobb nyeregben tölteni, mint gipszben...