Továbbra sem húzták be a képzeletbeli féket a motorpiacon, sőt szeptemberben 40-50%-kal több új motor fogyott, mint tavaly vagy a korábbi esztendőkben. Ez konkrétan 5606 új motorkerékpárt jelent 2023-ban, vagyis már most túlszárnyaltuk a 2022-es, egészéves eredményt.

motorpiac-2023-szeptember-magyarorszag
Míg az újautópiac padlón, az új motorok kelendőbbek, mint bármikor 2008 óta 

Továbbra is a Honda-BMW-Yamaha hármasa uralja a piacot, olyannyira, hogy ez a trió adja a teljes hazai újmotor-forgalom hatvan százalékát! Miként említettük, a látványos növekedés egyik előnye, hogy korábban ismeretlen vagy kevésbé elterjedt márkák is megjelentek a magyar piacon.

motorpiac-2023-szeptember-magyarorszag
Immáron a legjobb húszban a mindössze 8 éve alapított Brixton, megelőzve olyan nagy márkákat, mint például az MV Agusta

Feltétlenül ide sorolható a Malaguti, mely tavaly októberig mindössze hat motort adott el Magyarországon, míg idén már 13-at, és a Fantic is egyre több embert érdekel, legalábbis erre utal, hogy a 2022-es, mindössze egydarabos mennyiség után idén már hét olasz motor talált gazdára. A Brixton is belehúzott, negyedével növelte forgalmát, és már a legjobb 20 közé verekedte be magát a hazánkban megtalálható 91 gyártó közül. Szót érdemel a Suzuki is, mely szintén jelentősen növelte eladásait, a negyedik japán, a Kawasaki viszont mélyrepülésben – már a Benelli, a Keeway és a KTM is megelőzi a zöldeket.

motorpiac-2023-szeptember-magyarorszag
A Honda elsőségét idén sem fenyegeti semmi és senki. Különösen a robogók és az A2-es motorok mezőnyében dominál a márka

Ami az egyes géposztályokat illeti, a túraendurók és kalandmotorok elsősége megingathatatlan – akárcsak a típusok versenyében az R 1250 GS trónja –, viszont a tavaly még első csupaszmotorokat lassan bedarálják a reneszánszukat élő, 150-esnél nagyobb robogók.

motorpiac-2023-szeptember-magyarorszag
A BMW a második legnépszerűbb gyártó, egyben a legkelendőbb nagymotor, az R 1250 GS forgalmazója

Röviden tehát egyre nagyobb a kereslet az új motorokra, különösen a túraendurókra és a robogókra, vagyis a túrázás és a motoros ingázás pörgeti a forgalmat. A fejlődés egyértelmű, hiszen már szeptember végén kiderült: idén biztosan több új motor talál gazdára Magyarországon, mint bármikor az elmúlt 15 évben.