Joachim Herrmann belügyminiszter mutatta be a német zsaruk legújabb rendőrmotorjait, pontosabban az első öt darabot, amit a minap adott át az egyenruhásoknak. A következő hónapokban újabb boxerekkel gazdagodik a flotta, és a bajor rendőröknek így már 170, hatósági jelzéssel ellátott gépe lesz, illetve 80 civil masina, amivel szinte észrevétlenül ellenőrizhetnek az utakon.

nemet-rendormotorok-bmw-r-1250-rt-23935
Általában az a legnagyobb kihívás, hogy a polgári modellek megjelenése után csak néhány hét áll a bajor mérnökök rendelkezésére, hogy a tesztelőként és fejlesztőként is közreműködő rendőrök tanácsai alapján átalakítsák a gépeket

Most is kiemelték, hogy milyen összetett munka rövid idő alatt teljes értékű rendőrmotort faragni a szériaállapotú RT-kből. Maguk a zsaruk is részt vesznek a fejlesztésben, olyannyira, hogy nemrég éppen a magyarok miatt módosították a bukócsövet, mely minduntalan leért kanyarban.

nemet-rendormotorok-bmw-r-1250-rt-23936
Immáron a magyar zsaruk is R 1250 RT-vel járnak. A kontinens rendőrmotorjainak legyártását 2017-ben nyerte el a BMW az EU-s pályázaton

- Másnál még nem jelentkezett ilyen probléma, vagyis még senki nem döntött akkorát, hogy leérjen - reagált a gyár, de azért elvégezték a módosítást.

Rendőrök és mérnökök egyben

Az új motorok átadásán is kiemelték, hogy milyen sok hasznos tanáccsal segítették a zsaruk a fejlesztést, így például az ő tapasztalataik alapján kerültek fel a kiegészítő lámpák, speciális fényvisszaverők és egy olyan, új fejlesztésű antenna, amivel még egyszerűbbé válik a kommunikáció a járőrök között.

nemet-rendormotorok-bmw-r-1250-rt-23937
A váz és az erőforrás marad, de szinte minden mást átalakítanak, hogy teljes értékű rendőrmotor váljon a jól ismert boxerből

Persze nem csak holmi matricázásról van szó, elvégre a fény- és hangjelző berendezések önálló áramkört kapnak, hogy működésük ne meríthesse le az indítózásra szolgáló akksit, ezen túlmenően pedig a korábbi típusok olajhűtőire kiegészítő ventilátort szereltek, hogy lassú araszolás és egy helyben várakozás során se melegedjen túl a motor. Ezután jöhetnek a spéci kapcsolók, a plusz vezetékek, konzolok és bukócsövek - ha mind megvan, már forgalomba is állhat a kék-fehér motor.