Nemrég teszteltük városi és hosszú távú ingázás során a NIU újdonságát, a 120 km/óra feletti végsebességű NQiX 500-at. Gyorsan kiderült, hogy az A1-es kategóriában szinte példátlan gyorsulású gép, és a csúcssebessége is messze több, mint a 125-ös, új robogóké, ráadásul a gyári felszereltsége is messze átlagon felüli. Alapáron nyomkövető, lopásgátló, tempomat és diagnosztikai eszköznek is beillő, gyári alkalmazás jár a motorhoz, ami így a városi, elővárosi közlekedés célszerszáma. Közúton tehát jó választás a gazdaságos, A1-es motort keresőknek, de mit tud pályán?

Elektromos robogó a 400-as benzinesek ellen

A hazai forgalmazó osztotta meg a nemrég zajlott teszt végeredményét, ahol azonos pályán és feltételek mellett hasonlítottak össze – az elmúlt években – több mint száz motort. A módszer mindvégig azonos volt: kilenc bemelegítő kör a gépnek és a vezetőnek, majd a tízedikben egy éles, és annak ideje alapján kerül fel a modell az örökranglistára.

Kritikát is kapott: a tesztben bírálták a tempós kanyarokban leérő középállványt, valamint a villanymotorokra jellemző, de benzinesről átülve szokatlan jelenséget, nevezetesen, hogy fékezés közben nem tud gázt adni a vezető

Nos, meglepetésre a robogók közül valódi ellenfél az A2-es Vespa GTS 310 volt – ami egy hajszállal jobb időt futott a NIU-nál –, ám az NQiX mögött is nagy nevek sorakoznak. Italjet Dragster, Suzuki Burgman 400, Kawasaki Vulcan, Royal Enfield Shotgun 650 – ezek mind rosszabbul teljesítettek. Természetesen voltak gyorsabb A1-esek is, mint a sportos GSX-S125, de jellemző a különbségre, hogy bő egy másodpercet kapott a NIU a benzines nyolcadliterestől.

niu-nqix-500-palyateszt
Kisrobogó ide vagy oda, a közel 190 centis tesztelő is elfért a NIU-n

Ráadásul ez csak a márka második legerősebb modellje, ugyanis ősszel érkezik a még dinamikusabb és sokkal nagyobb hatótávú NIU NQiX 1000, ami egy töltéssel 180 km-t tehet meg és csaknem 130 km/órás végsebességű, így azoknak is ideális lesz, akik nem csak napi 2-3 órát töltenek nyeregben.