A közös vállalkozás ötmilliárd jen (13 milliárd forint) alaptőkével indul, a Hitachi 51 százalékot, a Honda 49 százalékot birtokol majd belőle. A társaság vezetőinek eltökélt célja, hogy a jövő meghatározó elektromos motorkerékpárját dobják piacra. Egy úgynevezett egyetértési megállapodást is kötöttek, mely kiemeli, hogy mindkét fél komolyan beleveti magát a tervezésbe, hogy nem is oly’ soká egy valóban használható géppel rukkolhassanak elő.

osszefog-a-honda-es-a-hitachi-12151

Az új hajtásláncot várhatóan személyautókban és kisebb motorkerékpárokban láthatjuk először, de talán ez a lökés kell, hogy a képen látható Honda RC-E koncepció is elérhetővé váljon
Azt remélik, hogy már idén márciusra új üzemeket hozhatnak létre Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban, ahol gyárthatnak, egyben értékesíthetnek elektromos hajtású motorokat. A Honda egyébként kimondottan nyitott a rendhagyó együttműködésekre, tudniillik a vállalat vezetői az utóbbi időben több fontos megállapodást is kötöttek - tavaly ősszel például a Yamahával indítottak tárgyalásokat, hogy közösen készítsenek megfizethető modelleket az 50 köbcenti alatti osztályban.