Miután Quartararo magabiztosan, már az idényzáró előtt elhódította a Yamahával a MotoGP világbajnoki címét, már csak az volt a kérdés, hogy duplázik-e a japán márka, és a WSBK-ban is hozzá kerül-e a trófea. A múlt hétvégén zajlott záróforduló izgalmait fokozta, hogy vadonatúj pályán és extrém időjárási körülmények között került sor a mindent eldöntő összecsapásra.

Razgatlioglu és a Yamaha a Superbike új királya

Noha komoly előnnyel érkezett Indonéziába a török versenyző, harcos személyiségéhez illően nem húzta-halasztotta a dolgot, és már az első viadalon szerette volna bebiztosítani a bajnoki címet. Ehhez közvetlenül Jonathan Rea mögött kellett végeznie – amennyiben a kawás nyer –, így igazi nyíltsisakos küzdelem folyt az indonéz pályán. Redding keményen védte a második helyet, ám a török yamahás ezúttal sem kegyelmezett – biztonsági motorozás helyett rizikós féktávokat és előzéseket bemutatva megszerezte az ezüstöt érő pozíciót, és ezzel a bajnoki trófeát.

quartararo-es-razgatlioglu-is-vilagbajnok-yamahaval
2015 óta senki nem tudta legyőzni Rea-t és a Kawasakit, de most az egyéni és a csapatbajnoki cím is a Yamahához került

Razgatlioglu győzelmének értékét fokozza, hogy nem csak egyéniben lett első: csapata is az élen végzett a bajnokságban, sőt a Yamaha lett a legtöbb pontot szerző márka, és – ha ez nem lenne elég – csapattársa, Locatelli elhódította az év újonca címet. Vagyis nagyjából amilyen díjat kiosztottak 2021-ben, az mind a Yamahánál landolt...

Az ellendrukkerek mondhatják, hogy a műszaki előírások miatt történt így, és a Kawasakit hátrányosan érintette a 2021-es fordulatszám-szabályozás. Igen ám, de idén nem feltétlenül a nyers erő döntött, hanem az, hogy Toprak Razgatlioglu gyakorlatilag nem hibázott – például portimaói esése is egy apró műszaki hibából fakadt –, viszont Rea-nek több nullás futama is volt a Kawasakival.

Érdekes belegondolni: mindössze 13 ponttal nyert a török pilóta, vagyis ha a kawás csak eggyel kevesebbszer esik ki, most ő lehetne a világbajnok...

quartararo-es-razgatlioglu-is-vilagbajnok-yamahaval
Erre mondják a kosárlabdában: csont nélkül... Amit lehetett, azt megnyert a Yamaha

Felköthetik a bőrruhát az ellenfelek, hiszen láthatóan Razgatlioglu és Locatelli nyerő páros, főleg az idei Yamahával, míg a GP-ben Quartararo nőtt fel a legnagyobbak szintjére. A tavaly még komoly hullámvölgyekbe zuhanó francia 2021-ben már egészen más formát mutatott, és akkor is vastagon pontszerző helyeken futott be, ha neki vagy motorjának éppen nem feküdt a pálya. Vagyis az elmúlt évek sormintája után már nem a Honda (GP) és a Kawasaki (WSBK) nyomába kell eredni az üldözőknek, hanem mindkét sorozatban a yamahásokat kell legyőzni, ha valaki bajnok szeretne lenni.