Nemrég írtunk róla, hogy idén is több alkalommal segítenek a rendőrmotorosok, hogy a „civilek” ügyesebb pilótává váljanak, egyszersmind jobban élvezzék a motorozást. Az első díjmentes tréninget március 27-én, szinte télies körülmények között tartották, s akkor azt az ígéretet kaptuk a szervezőktől, hogy hamarosan elindul a regisztráció az áprilisi pályázásra.

rendorseg-ingyenes-vezetestechnikai-kepzes-2023

Nos, immáron nyilvános a következő oktatás helyszíne és időpontja: április 14-én, reggel kilenctől kezdődik a vezetéstechnikai tréning, melyen ezúttal is a Hungaroring ad otthont. Ha részt vennél rajta, nem árt sietned a regisztrációval – amit a mbb.pest@police.hu címen tehetsz meg –, mert a korlátozott létszám miatt csak az első 50 fő jelentkezését tudják elfogadni. Amennyiben nem jó a dátum vagy időközben betelnek a szabad helyek, idén még számos lehetőséged lesz a gyakorlásra – a további időpontokat a tréningek előtt néhány héttel, a Baleset-megelőzési Bizottság Facebook-oldalán teszik közzé.