Egy 45 éves bátonyterenyei motoros soha többé nem tolja már ki gépét a garázsból, nem veszi elő sisakját. A kikelet csalta a szabadba, majd a barátai hagyták sorsára azt a férfit, aki tavaly tavasszal életét vesztette egy balesetben. A nógrádi kollégák tíz hónapnyi vizsgálat után, nemrég zárták le az ügyet – áll a rendőrség közleményében.

Segítségnyújtás elmulasztása miatt indul eljárás a motorosok ellen

Tavaly május 24-én 16 óra után kaptak bejelentést egy balesetről Bárna külterületéről.

A telefonáló szerint a Nagy-kő nevű vulkanikus képződmény közelében ütközött össze egy krosszmotoros egy kvaddal, a balesetben a motoros megsérült.

A bejelentő közölte hogy társaival Bárnán, egy presszónál várják a mentőket és a rendőröket, elvezetik őket a helyszínre.

A környéket májusban dzsungelszerűen összefonódott növényzet borítja, nehezen megközelíthető, híján van az egyértelmű azonosítási pontoknak. Ott bárkit megtalálni kimondottan nehéz, ezért a felkínált iránymutatás jól jött – volna. De a megbeszélt helyen senkit sem találtak… Percekkel később érkezett egy terepjáró, és a sofőrje annyit mondott:

üljenek be hozzá, de egyelőre ne kérdezzenek semmit, őt az ismerősei küldték, hogy erdőjárásra alkalmasabb járművével és helyismeretével azonnal vigye őket a balesethez.

A tragédia helyszínén a kvaddal összeütköző krosszmotor vezetője nagyon rossz állapotban volt. A mentést nehezítette, hogy a lombkorona gyakorlatilag teljesen összezárt az erdei dűlőút fölött, ezért az időközben kiérkező mentőhelikopter pilótájának meggyűlt a baja a helyszín azonosításával, majd a leszállással is. A kvad vezetője nyújtott neki segítséget, miközben a terepjáróval odafuvarozott mentősök a motoros életéért küzdöttek. A helikopteren érkező orvos segítségével a férfit szállítható állapotba hozták, majd légi úton a miskolci kórházba vitték.

segitsegnyujtas-elmulasztasa-miatt-jelentik-fel-a-quadost
„Ott bárkit is megtalálni kimondottan nehéz, ezért a felkínált iránymutatás jól jött – volna. De a megbeszélt helyen senkit sem találtak…”

A rendőrök előtt fokozatosan tárultak fel a baleset részletei. Megtudták, hogy a kvadot vezető férfi és ismerőse engedély nélkül használták a helyi jelentőségű, védett természeti terület földútját, csakúgy, mint az öt krosszmotoros, akik a szurdokszerűen szűk úton feléjük közeledtek. A kvad vezetője egy bukkanó tetején megállította a járművét, mert látta a motorosokat, azok azonban őt nem, így a legelöl haladó frontálisan belecsapódott a kvadba.

segitsegnyujtas-elmulasztasa-miatt-jelentik-fel-a-quadost
„Megtudták, hogy a kvadot vezető férfi és ismerőse engedély nélkül használták a helyi jelentőségű, védett természeti terület földútját”

A kórházba szállított 45 éves férfi sajnos a baleset utáni harmadik napon belehalt sérüléseibe. Kiderült, hogy ismert és eredményes krosszmotorversenyző volt, tehát nem rutintalan. A nyomozás fényt derített rá, hogy négy hasonló korú barátjával nagy teljesítményű terepmotorjaikon járták be Bárna környékét. Az áldozat profi védőfelszerelést és bukósisakot viselt, de ez sem óvta meg az életét.

segitsegnyujtas-elmulasztasa-miatt-jelentik-fel-a-quadost
„A kórházba szállított 45 éves férfiről kiderült, hogy ismert és eredményes krosszmotorversenyző volt, tehát nem rutintalan...”

A balesetet szenvedő férfi négy társa az ütközése után elhajtott a helyszínről. Ezt anélkül tették, hogy sérült társuknak és a másik járművezetőnek segítséget nyújtottak volna, illetve a mentőket a helyszínre irányították volna. A bejelentés után megváltoztatták eredeti szándékukat, ezért nem voltak ott a rendőrök érkezésekor a bárnai találkozóponton.

A társaság tagjai a helyszínt elhagyva hazamentek, egyiküknek jutott csak eszébe, hogy segítse a mentést,

így ismerősüket, a terepjárós férfit a hatóságok elé küldte. A telefonon odarendelt „megbízott” mindent elkövetett, hogy a mentősök késedelem nélkül a sérülthöz érjenek: lóhalálában igyekezett Bárnára. Ugyanakkor lesújtó volt tapasztalni az akkor még élő áldozat barátainak hozzáállását. A hívásfogadó központ közel egyórányi telefonálást rögzített, döbbenetes volt hallani a felelősséghárítást, a hangvételt, az életmentő beavatkozás tulajdonképpeni hátráltatását, ami közrejátszhatott egy ember halálában.

segitsegnyujtas-elmulasztasa-miatt-jelentik-fel-a-quadost
„A bejelentés után megváltoztatták eredeti szándékukat, ezért a motorosok nem voltak ott a rendőrök érkezésekor a bárnai találkozóponton. A társaság tagjai a helyszínt elhagyva hazamentek, egyiküknek jutott csak eszébe, hogy segítse a mentést, így ismerősüket, a terepjárós férfit a hatóságok elé küldte” 

A négy férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Emellett a Facebookon már szembesülniük kellett mulasztásuk nem hivatalos megítélésével, az erkölcsi elmarasztalással.