Lassan öt éve már, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága elindította a „Sulimoped” programot, amiben azóta több száz fiatal ingyenesen szerezhetett segédmotorkerékpár-vezetői engedélyt.

Lelkes tanulók előválogatójával indult újra a „SuliMoped” Sárváron

Alkalmanként akár 50-60 diák is részt vehet a képzésen, de előtte egy ún. előválogatót tartanak az oktatók, hogy kiderüljön, ki milyen járműkezelési ismeretekkel rendelkezik, ugyanis a rendőrök szigorú feltételekhez kötik a jelentkezést. Azon túlmenően, hogy csak a 2003. március 31-én vagy korábban született, 7-8. osztályos diákok kapcsolódhatnak be, szükséges a pedagógus vagy osztályfőnök nyilatkozata, hogy a gyermek tanulmányi teljesítménye, érettsége, önszorgalma, terhelhetősége alapján javasolt a részvételre. Természetesen szülői engedélyt is kérnek, illetve a nebulóknak biciklivel egy tesztpályát is teljesíteniük kell, mielőtt elkezdhetik az elméleti és gyakorlati tanfolyamot.

A népszerű Sulimoped program a jelek szerint 2017-ben is folytatódik, aki csatlakozni szeretne, az iskolájánál, illetve az ORFK-nál érdeklődhet, hogy melyik megyében mikor indul az újabb ingyenes képzés.