Folyamatosan zárul az olló az elektromos és hagyományos motorok között, már ami a gépek teljesítményét, hatótávját, dinamikáját és ár/érték arányát illeti. Miként nemrég láthattátok, körönként csak 3-4 másodpercet „adott” az izmosabb, kétütemű enduró az elektromos kihívónak, holott komoly teljesítménykülönbség volt közöttük – csaknem ötször erősebb benzines mérkőzött meg a hangtalan vassal.

Erdőjárás a Sur-Ronnal

Ezúttal az E-Moto Bros csatornáján meséltek arról, hogy milyen előnyei – és persze hátrányai – vannak terepen a pillekönnyű, elektromos Sur-Ronnak. Nem végeztek félmunkát, hiszen az „üldözés” során azt is figyelték, mennyire forrósodik fel a villanymotor, ha kemény emelkedőn hajszolják a gépet, illetve több percet szentelnek a gázkezelésnek, teljesítményleadásnak is a videóban:

A videóhoz bekapcsolható (automatikus) magyar és angol felirat is

Mégsem a sok hasznos tanács, hanem az elképesztő látvány miatt éri meg rászánni azt a negyed órát, és végignézni a felvételt. A tempós részeken (pl. 13:10-től) látszik igazán, hogy milyen nagy előny a Sur-Ron sajátos felépítése ilyen környezetben. A csaknem harminccentis (!) szabad hasmagasság a ralimotorok értékeivel vetekszik, miközben a Sur-Ron olyan könnyű, mint napjaink triálmotorjai.

Egy kis hazai: Bódis Ricsi is tesztelte a Sur-Ron krossz- és endurómodelljeit

Ehhez társul a rendkívül spontán „gázreakció”, hiszen szinte mindig elérhető a maximális forgatónyomaték, így akkor sem ragad be az ember, ha elnézi a kanyart, és túlfékezi a motort, hiszen nem kell visszakapcsolnia, hogy újra lendületet szerezzen. Igazi örömmotor, ami akár 60-70 kilométert megtehet egy töltéssel. Ez közúton nem számít egetverő értéknek, de terepen több mint elég – valószínűleg a vezető szorul a vezető „újratöltésre”, ha úgy tempózik vele, mint az E-Moto Bros videójában.