Nyílt titok, hogy túrasportmotorok roppant népszerűek Európában, és a Suzuki sem akar lemaradni a vevőkért folytatott harcban, ezért a hírek szerint még idén piacra dob két középméretű, sorkettes újdonságot. Az Amerikai Környezetvédelmi Hatóság (CARB) által nyilvánosságra hozott dokumentumokból derült ki, hogy a japán márka bővíti a kínálatát, mégpedig a GSX-8T és GSX-8TT modellekkel.
Már idén bemutathatják a Suzuki GSX-8TT-t
A műszaki adatokat látva egyértelmű, hogy ugyanaz a 776 köbcentis kéthengeres dolgozik majd a TT-ben, amit megismertünk a 800-asok tesztjén, és mivel környezetvédelmi szigorítások sem várhatóak, a 83 lóerős csúcsteljesítmény és 78 Nm-es forgatónyomaték szinte garantált.

Ugyanakkor a puszta adatokból nem derül ki, mit is jelent a rejtélyes T jelzés. A szintén népszerű GSX-S1000GT-ből és GX-ből következtethetünk rá, hogy sportos, teljes idomos túramotoron dolgoznak a Suzukinál, és mivel ehhez legfeljebb az üléshelyzeten, a kezelőszerveken és az idomzaton kell módosítani, az 8T a 8S-hez hasonló áron kerülhet a szalonokba.

Ugyanakkor a GSX-8TT „kiléte” továbbra is rejtély marad, hiszen ilyen betűjelzést még nem használt a Suzuki, vagyis vagyis legfeljebb találgathatunk, hogy a TT nem a Man-szigeti viadal előtt tiszteleg, hanem a típus felszereltségére utal. Mivel az elődök több tesztgyőzelmet behúztak, sőt az ugyanerre az erőforrásra épülő V-Strom 800 elhódította a 2023-as Alpenmasters címét is, csaknem biztosra vehető a GSX-8T sikere, melyet a hírek szerint az EICMA-n láthatunk először.

Jóllehet, a Suzuki eladásainak többségét a megfizethető, kisköbcentis típusok teszik ki, a GSX család bővítése is azt szolgálja, hogy a világ hetedik legsikeresebb gyártója tovább növelje forgalmát, és megszilárdítsa előkelő helyezését a legnagyobb márkák között.