Tavaly ősszel számoltunk be róla, hogy a WSSP-géposztály technikájához közelebb álló motorok veszik át a 300-as kategória helyét a Superbike-vb-n. Azért volt szükség a változtatásra, mert a nehezebb és nagyobb csúcsteljesítményű gépek jobb alapot adnak a fejlődésre, valamint az itt nevelkedett ifjú pilóták könnyebben léphetnek fel magasabb osztályokba.

suzuki-gsx-8r-superbike-spb-gyozelem
A Track & Trades Wixx Racing csapat Suzuki GSX-8R versenymotorja

A feltörekvő kínai márkáktól kezdve, az európai és japán kihívókon át számtalan gyár képviselteti magát az új géposztályban, beleértve a Suzukit is. Utóbbi már hosszú évek óta nincs jelen a Superbike-ban, azaz újonc csapatként indul, és ez elsőre hátránynak tűnhet, de a kéthengeres GSX-8R az egyik győzelemre esélyes modell a mezőnyben.

suzuki-gsx-8r-superbike-spb-gyozelem
A két Suzuki-pilóta, Ferre Fleerackers és Jeffrey Buis

Elvégre a brit Pirelli National Sportbike-bajnokságban tavaly nem volt ellenfele, ezért már novemberben azt jósoltuk, hogy a riválisoknak számolniuk kell a Suzukival, különösen, hogy a roppant tehetséges, korábbi WSSP300-bajnok Jeffrey Buis terelgeti az egyik motort.

Kettős győzelmet szerzett a Suzuki Assenben

Utoljára 2014-ben pezsgőzhettek a Suzukinál Superbike-vb-n, amikor Eugene Laverty Phillip Islanden futamgyőzelmet aratott, azaz több mint egy évtizede várt már a gyártó erre a sikerre.

suzuki-gsx-8r-superbike-spb-gyozelem
Már pénteki edzésen világossá vált, hogy a holland pilóta a hazai futam egyik legfőbb esélyese, miután Buis a Suzukival mindössze 0,006 másodperces hátránnyal lett második az MTM Kawasaki mögött

A versenyen is meggyőzően ment az ifjú holland, s miután a kawasakis Veneman elesett, átvette a vezetést, nyomában csapattársával, Fleerackersszel. Egészen az utolsó előtti körig uralták a pályát, ám ekkor Buis egy hiba után visszacsúszott a negyedik helyre, majd egy kör alatt három bámulatos előzést bemutatva megszerezte a győzelmet. Ezzel szemben Ferre Fleerackers számára nem úgy alakult a végjáték, ahogyan szerette volna: bár végig az élmezőnyben motorozott, az utolsó körös csaták során végül az ötödik helyre csúszott vissza.

Vasárnap is a Suzuki diadalmaskodott

A belga versenyző levonta a tanulságokat a szombati fiaskóból, és a második futamban már tökéletesen helyezkedett a befutó előtt. Akárcsak előző nap, összedolgozott a két suzukis, és egymást segítve haladt az élmezőnnyel. Fleerackers szombaton az élen kezdte meg a hajrát, és ez rossz taktikának bizonyult, ezért most a 11. kör végén csak a negyedik helyről figyelte az eseményeket, és mindent egy lapra feltéve az utolsó körre tartogatta az előzést. Tökéletesen bevált a terv, így Fleerackers első győzelmét aratta a vb-n, a Suzuki pedig kettős győzelmet ünnepelhetett Hollandiában.

suzuki-gsx-8r-superbike-spb-gyozelem
2014 óta vártak erre a pillanatra...

A verseny után Fleerackers elmondta, hogy erős rajtot vett és igyekezett végig az élcsoportban maradni. Az első futam tanulsága az volt számára, hogy nem szabad az utolsó kör elején az élre állnia, ezért a második verseny befutója előtt tudatosan visszavett a tempóból, hogy ne dobogós helyen, de közvetlenül az élboly mögött haladjon, és kihasználja az elöl zajló csatákat. – Fantasztikus érzés, hogy már a második világbajnoki hétvégén a dobogó tetején ünnepelhetek – nyilatkozta a verseny után.

suzuki-gsx-8r-superbike-spb-gyozelem

A két asseni futam nemcsak a versenyzők, hanem a Suzuki számára is valódi mérföldkőnek számít, hiszen a GSX-8R most először nyert az új világbajnoki sorozatban, ráadásul rögtön két különböző pilótával és ugyanazon a hétvégén. Jeffrey Buis győzelme érzelmi és sporttörténeti szempontból is különleges, hiszen hazai pályán, látványos utolsó körös felzárkózással nyert, Ferre Fleerackers pedig megmutatta, hogy már második világbajnoki fordulóján képes futamgyőzelemre váltani a tapasztalatait.