Ügyesen megviccelték a motoros sajtót a Suzuki stratégái, hiszen az egész szakma azt hitte, hogy a crossoverlázban égő rajongókat lepik meg egy túracélú – és ezért GSX-S8T jelű – motorral. Nos, nagyobbat nem is tévedhettek volna, ugyanis a T a csupasz, míg a TT a fejidomos retrómotort takarja, mely a GSX-8S technikájára épül.

Suzuki GSX-8T és TT

Megjelent a Suzuki GSX-8T és TT retrómotor

Jó hír, hogy nem is kell sokat várnunk a két újdonságra, mivel már jövő hónapban elérhető lesz a hazai kereskedésekben a csupasz és a TT változat is.

Retró ide vagy oda, a színes TFT térhódítását nem lehet megállítani... A 8T is ötcolos kijelzőt kapott

Aligha meglepetés, hogy az erőforrás gyakorlatilag változatlanul került át a tesztben oly sokat dicsért nyolcszázasból, a sorkettes, 776 köbcentis nyolcszelepes itt is 83 lovas csúcsteljesítményű, legnagyobb forgatónyomatéka 78 Nm, míg a menetkész tömeg üzemanyaggal együtt is csupán 201 kg.

Bár azt hihetnénk, valamelyik híres versenyre céloznak a Suzuki marketingesei a „TT” elnevezéssel, de ennél sokkal egyszerűbb a jelzés története. A hatvanas években született T500 adta az alapmodell nevét (T), míg a második T a Timeless, azaz időtlen, kortalan kifejezésre utal az idomos kivitelen 

Kétségtelen, hogy a kerek fényszóró, a TT visszafogott, mégis jellegzetes fejidoma és elegáns fényezése a fél évszázaddal ezelőtti Suzukik előtt tiszteleg. Nyomban felrémlenek előttünk a legendás GS-ek és GSX-ek, melyek hasonló lámpával és színekkel láttak napvilágot, bár a nakeden visszaköszönnek a legendás T500 formajegyei is.

Az új, könnyűfém lengővilla, a gyorsváltó, az üzemmódválasztó (SDSM) és a pillekönnyű lítiumion akkumulátor arról árulkodik, hogy régies megjelenés ide vagy oda, a műszaki tartalom terén nem kötöttek kompromisszumot a mérnökök

Miként említettük, augusztusban már itthon is megvásárolható lesz a két újdonság, a 8T és a 8TT modell áráról, valamint műszaki adatairól itt találsz további részleteket.