Igazán nem panaszkodhatnak a Suzukinál, ugyanis 2024-ben világszerte nagy volt a kereslet a cég motorjai iránt. Mi több, olyan sok motor talált gazdára, mint a kétezres évek óta egyszer sem – emelte ki az összeállítást készítő MotorcycleData.
Rekorderedmény a Suzukinál
Önmagában a 6%-os forgalomnövekedés nem szenzáció, de az már annál inkább, hogy újra több mint kétmillió (!) motorkerékpár gördült ki az üzemekből. Európán belül Törökország volt az egyik „húzóállam”, melyre egyébként ideje figyelni, hiszen ha ilyen tempóban fokozódik a török motorosok száma, akkor hamarosan egy európai nemzet sem tudja majd tartani velük a lépést. Tavaly annyival több kétkerekűt vásároltak, mint 2023-ban, hogy azzal a világ élvonalába került Törökország, és már most megelőzte az Unió összes államát, beleértve az eddigi etalon Német- és Olaszországot. Minden bizonnyal ehhez köze van annak is, hogy a török motorversenyzők állami támogatással juthattak el az egyre nívósabb bajnokságokba, és Kenan Sofuoğlu, Toprak Razgatlioglu, valamint Can Öncü legendás győzelmei is hozzájárultak a motorozás népszerűsítéséhez. Hogy milyen összefonódás van a török kormány és a motorsport között, arra remek példa, hogy a világbajnok Sofuoğlu jelenleg is a Török Nagy Nemzetgyűlés tagja.

A Suzukira visszatérve, a márka elsősorban Kelet-Európában (+140%) és Latin-Amerikában (+23%) ért el kiemelkedő növekedést, valamint Indiában is roppant kelendőek az újdonságai, és ezzel már a világ hetedik legnagyobb motorgyártója lett.
Hogyan tovább, Suzuki?
Ráadásul az idei felhozatalt látva minden esély megvan rá, hogy 2025-ben újabb csúcsot érjen el a vállalat, elvégre érkezik a Suzuki első elektromos motorja és visszatér a két DR-Z, vagyis olyan gépek kerülnek a szalonokba, melyekkel új vásárlókat érhetnek el.

Eközben itthon is folyamatosan nő a kereslet a japán vasak iránt, így a cég két év alatt csaknem negyedével növelte forgalmát. Mi több, a hazánkban legnépszerűbb Suzukik nem a megfizethető 125-ösök vagy a kezdők A2-es gépei voltak, sőt pont fordítva – többségük ezres vagy annál nagyobb motor. Magyarországon ugyanis V-Strom 650-ből fogyott a legtöbb 2024-ben, dobogós lett a GSX-S1000 és a GSX-S1000 GX, mögöttük pedig a V-Strom 800, a V-Strom 1050 és a Hayabusa végzett.