Bár a motorgyártás csak később indult be, a kék-fehér márka jogelődjét, a repülőgépmotorokkal foglalkozó Bayerische Flugzeugwerke AG-t éppen száz évvel ezelőtt, 1916. március 7-én jegyezték be hivatalosan. Persze ez sem volt előzmény nélküli, hiszen a motorizáció hajnalán egy bizonyos Karl Rapp már tevékenyen részt vett a belsőégésű motorok fejlesztésében, s végül az ő cége (Rapp Motorenwerke GmbH) adta az alapot a később autó- és motoriparban is sikeres BMW számára.

szazeves-a-bmw-8142
Munkások a márka első motorja, a BMW R32 mellett

S hogy miként kapcsolódhatnak ide a motorkerékpárok? Nos, néhány rendkívül elszánt és tehetséges mérnök, illetve versenyző, élen Max Fritz-cel, Rudolf Schleicherrel és Ernst Jakob Hennével, akik sokat tett azért, hogy az előbb csak életnagyságú rajzokon, majd csekély darabszámban élőben is megjelent gépekből Németország és a kontinens legjobb, leggyorsabb motorjai legyenek. Többek között rájuk emlékeznek ma délután háromtól a BMW központjában, ahol „A következő 100 év" címmel tartanak előadást a cég történetéről. Az ott készült összefoglalót a BMW honlapján megtekinthetitek, a motorkerékpárok fejlődéséről, valamint a bajorok forradalmi újításairól pedig korábbi cikkünkben olvashattok.