· Képek: H-D és a szerző · 2019. május 4. 46

Teszt: Harley-Davidson Road King

Még mindig király!

Néhány éve még elképzelhetetlennek tűnt, hogy meggyőzzön egy túlsúlyos, barokkos díszítésű túragép, de a Road King nem véletlenül viseli az utak királya nevet – elég egy nap a nyergében, és máris megváltozik az ember véleménye.
Tisztán emlékszem, hogy kölyökként milyen áhítattal csodáltam a műhely falán függő Heritage- és Road King-posztereket, s hányszor elképzeltem, hogy egy gyűrött papírtérképpel a zsebemben éppen L.A. felé tartok egy ilyen vassal. Valamiért úgy alakult, hogy az álom beteljesületlen maradt, s eddig csak széria és épített Sportsterekkel, no meg izmos, de karcsú Harley-kkal volt dolgom.
{{articleGallery[21734].caption}}
Egészen az idén tavaszi Harley On Tour rendezvényig kellett várnom, hogy a gyerekkori álomból valóság váljon, és alaposan kifaggassam a H-D zászlóvivőjét.

Elsőre sok, másodikra még több…

Ha valahol Death Valley közelében, a nyílegyenes 66-os úton kerül sor a próbára, valószínűleg másként alakul a viszonyom a Road Kinggel, ám így, hogy egy esőre hajló, már-már fagyos reggelen találkoztunk először, alaposan meg kellett küzdenie az elismerésért. Jószerivel még körbe sem jártam a méretes vasat, máris röffent mellettem a felvezető V2-ese, s indultunk is. Emelkedőn, a motorral szemben felállított sátor miatt nagy rössel, derékszögben kellett elindulnom, s mit tagadjam, nem volt túl elegáns a start. Nagy gázzal, ütközőig fordított kormánnyal, kissé megbillenve lőtt ki a csomagokkal együtt közel négyszáz kilós monstrum, és most nem költői túlzás, hogy „kilőtt” – egy Harley-val nem egyszerűen elindulsz, hanem kiszakadsz az addigi, unalmas valóságból.
{{articleGallery[21728].caption}}
A városi kivezetőn araszolva egyre bátrabban próbálgattam, mit tud a legenda, de a folyton feltorlódó kocsisorok között továbbra sem volt kéjutazás a Road King terelgetése. Figyelmetlen sofőrök miatt kényszerültem megállásokra a közel egyméteres szélességű vassal, majd méretes úthibákon bukdácsolva kerülgettem őket, ami meglepő reakciókat váltott ki a rendhagyó, 130/80-as első abroncson futó Road Kingből. Ugyanis ha elfordított kormánnyal hajtunk át a felgyűrődött aszfalton, minduntalan irányt vált a gép – a huplira felhajtva alul-, majd a túloldalon túlkormányozottá válik, amíg az ember hozzá nem szokik a jelenséghez. Feljegyezhetnénk egy rosszpontot a szokatlan reakció miatt, de ez a fekete pont nem a Road Kingnek jár. Az amerikai mérnökök – és a velük dolgozó Showa-szakemberek - megtanultak motort építeni, most pedig a közútkezelő zsenijein a sor, hogy útépítésben is hasonló sikereket érjenek el…
{{articleGallery[21729].caption}}
Szerencsére gyorsan magam mögött hagytam a zsúfolt pesti utakat, és végre megkezdődhetett a valódi teszt a Road King igazi vadászterületén, a végtelen egyenesekben és a – nem túl szűk – kanyarokban.

Meglepő, de igenis kanyarodik

Gyakran bírálják az ilyen hatalmas, törpeautónyi méretű – és tömegű – klasszikusokat, hogy szépek is, erősek is, csak ne kelljen kanyarodni velük. Nos, a Road Kingre hiába mutogatnak gúnyosan a kanyarvadászok, a Harley nagyágyúja igenis otthon érzi magát az íveken. Persze ne Marquez hatvanfokos dőlésszögét várjuk el tőle, de amíg a lábtartó engedi, könnyedén ledönthető a motor. Egészen pontosan 32 fokban tudjuk kitéríteni a függőlegesből, és az új Showa felfüggesztésnek hála ezt szinte bárhol megtehetjük, mivel az Utak Királya az óriások jámborságával és jóindulatával fut a kiszemelt íven.
{{articleGallery[21739].caption}}
Bámulatosan stabil a 110-120-szal abszolvált fordulókban is, miként az is szót érdemel, hogy a tökélyre és azon túl csiszolt üléshelyzet olyannyira természetes, hogy a széles kormánnyal tényleg gyerekjáték egyik oldalról a másikra billenteni a vezetővel együtt már csaknem fél tonnát nyomó vasat.

Tessék mondani, miért nem ráz?

Tagadhatatlan, hogy a Road King legfontosabb ütőkártyája a 107 köbhüvelykes, azaz 1746 köbcentis erőforrás, mely sokkal nyugodtabb, higgadtabb, mint például a korábban tesztelt Breakout V2-ese. A gázreakció végtelenül spontán, s a Road King nincs híján kraftnak sem, elvégre 150 newtonméter tolja előre, mégis sokkal lágyabb és megbocsájtóbb, mint a fent említett Breakout.
{{articleGallery[21736].caption}}
Még letiltáskor is elnézően, már-már szégyenlősen veszi el a tüzet, ha az ember elfelejt felkapcsolni - ekkor egészen lágyan elspórolja a gázt, és halad tovább az adott sebességgel. Nyoma sincs a megszokott rángatásnak és a dadogó, érces hangnak, az egész roppant természetes. A hajtáslánc egyetlen hibájaként a váltó jegyezhető fel, ami kifejezetten nagy erővel működik, bár egy ilyen régivágású Harley-nál nehéz eldönteni, hogy ez hiba vagy tulajdonság. Az viszont vitán felül áll, hogy – a többi HD-val ellentétben – ezen kifejezetten nehéz megtalálni az üresfokozatot.
{{articleGallery[21732].caption}}
Már-már azt hittem, hogy a japán technikához szokott érzékeim vicceltek meg, és ez egyszerűen ilyen, de a többi HD-t kipróbálva egyiknél sem tapasztaltam a jelenséget, szóval mégis csak a Road King volt a ludas. Szerencsére ezt leszámítva nem lehet panasz a motor-váltó egységre, hiszen az erőátvitel kiosztása és a V2-es hangolása tökéletesen illik az elegáns világjáróhoz.
{{articleGallery[21731].caption}}
Persze egy kicsit több vadságot el tudtam volna viselni a nyergében, sőt kifejezetten vágytam rá, hogy a vashengeres elődöket idézve rázkódjon, de ez már egy másik korszak – a Milwaukee Eight éppen csak annyira pumpál, hogy soha ne felejtse el a vezető, hogy egy V2-esen ül.

Helye a világban

Lám, a cudar hideg, a sok-sok útfelbontás és a nagy forgalom se szeghette kedvem, így a nap végére egész megkedveltem a HD óriását. Ez persze nem azt jelenti, hogy fontolgatom a cserét, hiszen ez a legenda egy másik korosztálynak készült, és legalább három-négy olimpiát megnézek még, mielőtt elgondolkozom egy ilyen masinán, de már megértem, ha valakinek ez minden vágya. Az utánozhatatlan, erőt és nyugalmat sugárzó formaterv, az összességében praktikus kialakítás és a remek időjárás-védelem mind-mind erős hívószó a középkorú és annál idősebb túrázóknak.
{{articleGallery[21737].caption}}
Ha úgy nézzük, tulajdonképpen nincs is közvetlen ellenfele a Road Kingnek – leszámítva a házon belüli, bőrkofferes Road King Classicot -, elvégre aki Harley-t szeretne, azt ugyanúgy hidegen hagyja az Intruder vagy a Vulcan, mint a szerencsétlen sorsú Hyosung Aquila. Ez egyszerűen „a Road King”, ami lassan a klasszikus túramotor szinonimája lesz a köznyelvben, mint ahogy dzsip lett a terepjáróból, Jet-Ski a vízijárművekből és egyszerűen csak „Herli” a chopperekből.
{{articleGallery[21733].caption}}
Akárhogy is, nagy élmény volt harminc évvel a gyerekkori plakát kiszögelése után élőben „randizni” a legendával, amely késő délutánra már elfeledtette velem, hogy csak a 6-os, és nem a 66-os úton töltöttük a napot.

Műszaki adatok – Harley-Davidson Road King

Motorkonstrukció: V-es Milwaukee-Eight® 107
Összlökettérfogat (cm3): 1746
Hengerek/szelepek száma: 2/8
Csúcsteljesítmény (kW/LE/min): Nincs megadva
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm /min): 150/3250
Sebességváltó: hatfokozatú
Szekunder hajtás: lánc

Futómű és fékrendszer
Gumiméret elöl: 130/80B17
Gumiméret hátul: 180/65B16
Fékrendszer: Háromtárcsás fékrendszer 32 mm-es dugattyúátmérőjű, négydugattyús első és hátsó féknyergekkel

Méretek, árak
Tengelytáv (mm): 1626
Ülésmagasság (mm): 705
Üzemanyagtartály térfogata (l): 22,7
Száraztömeg (kg): 362

Vételár: 20 257 eurótól