Korábban is drasztikus, több ezer eurós bírsággal jutalmazták a kéretlen fotósok mutatványait, de úgy tűnik, ez sem volt elég visszatartó erő. Legutóbb néhány hónapja készült egy tanulságos videó a német rendőrről, aki éppen egy magyar sofőrt „tett helyre”, amiért az lelassított a karambol mellett, feltartotta a forgalmat, és elkezdte fotózni a törött autókat.

Bűncselekmény lesz a fotózás

Az Igazságügyi Minisztérium nemrég szigorított a rendeleten, és ez alapján szabálysértés helyett bűncselekmény lesz a törött kocsik és a sérültek fotózása. Jelenleg szövetségi államok szaktárcáinál pattog a labda, s amint véleményezték a módosítást, máris megszavazhatja a Bundestag az új rendeletet. A legfontosabb változás, hogy eddig csak élő emberek élvezhették a személyiségi jogok védelmét, de az új szabályozás szerint ez már ugyanúgy kiterjed a balesetben elhunytakra is.

Nemcsak a fotó vagy videó készítése, hanem a megosztása is tiltott, még akkor is, ha azon nem felismerhetőek a személyek és nem beazonosíthatóak a járművek sem. Azért a drasztikus szigorítás, mert a baleseti helyszíneken fotózó autósok gyakran újabb karambolt okoznak, amíg a telefonnal babrálnak

- Az ütközésben megsérült vagy meghalt személyek fotózása sérti a balesetben résztvevők személyiségi jogait, arról nem beszélve, hogy a fényképet készítő, tétován lassító sofőrök miatt dugó alakul ki, és a mentők, tűzoltók is később érnek a helyszínre - foglalta össze Christine Lambrecht német szövetségi igazságügy miniszter. Azt is hozzátette, hogy az emberek szenzációéhsége néha oda vezet, hogy segítségnyújtás helyett inkább fotóznak, és csak utána értesítik a mentőket vagy fognak hozzá a sérültek ellátásához.