Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot, hogy 2023 májusától már a traffipax által mutatott, valós sebesség alapján büntetik a gyorshajtókat, azaz nem vonják le a korábban alkalmazott, jellemzően 3 km/órát a kijelzőn látható értékből. A módosítás oka, hogy az utóbbi évtizedekben sokkal pontosabbak lettek a sebességmérők, és így nincs szükség a mérési bizonytalanságból fakadó korrekcióra.

traffipax-51-kmh-tol-birsag
Kétféle módon szankcionálják a gyorshajtásokat: a helyszínen megállítanak vagy utólag küldik ki a csekket. Előbbi jellemzően a kismértékű túllépések következménye és ekkor szabálysértési bírságot szabnak ki, míg nagymértékű sebességtúllépés esetén – az objektív felelősség alapján – közigazgatási bírság érkezik a jármű üzembentartójához. Fontos részlet, hogy akkor is neki címzik a levelet, ha nem ő vezetett

Hány km/órás sebességtúllépéstől büntetnek?

Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, egyben az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője egy közérthető példán keresztül mutatta be, hogy mit jelent a változás a gyakorlatban:

Május 1. előtt az 52 km/óra mért értékből levontunk 3 km/órát, így a kapott 49 km/óra megállapított sebesség alapján nem követett el szabálysértést a járművezető, így nem is intézkedtünk. Ma – ennél a példánál maradva – a mért sebességen nem változtatunk, ezért a járművezetővel szemben szabálysértés miatt intézkedünk.
Autópályán,151 km/óra sebesség esetén május 1. előtt levontunk 3%-ot, igy a megállapított sebesség 146.5 km/óra lett. Ez a túllépés, ha nem történt megállítás, korábban nem volt szankcionálható. Ugyanakkor most a 151 km/óra sebességet nem csökkentjük 3%-kal, így ez a gyorshajtás már megállítás nélkül is, az objektív felelősség alapján bírságolandó 30.000.- Ft-tal.

Röviden tehát a szalagcímekben sokat emlegetett, 51 km/órás gyorshajtás csak akkor jár bírsággal, ha meg is állítanak, egyébként pedig a nagymértékű sebességtúllépésnél nem történt érdemi változás.

traffipax-51-kmh-tol-birsag
Ha kismértékű a gyorshajtás, akkor utólag nem érkezik bírság, és ez továbbra sem változott. Ahhoz, hogy például autópályás gyorshajtásért csekket kapj, – óra szerint – legalább 155-160-nal kell menned

Országúton, autópályán stb. elkövetett gyorshajtásért csak akkor kaphatsz közigazgatási bírságot, ha jelentősen túlléped a megengedett sebességet, és mint a példa mutatja, ehhez a pályán legalább 150-nel kell menned. Ráadásul ez is csak akkor igaz, ha pontosan kalibrált a sebességmérőd, de ez az esetek többségében nem így van. A gyárak ugyanis – hogy garantáltan elkerüljék a valósnál kevesebbet mutató műszerekből adódó félreértéseket –, jelentősen „túlkalibrálják” az órákat, amire az ECE 39 (Regulation No 39) ad lehetőséget, akár 10%-os mértékig.

traffipax-51-kmh-tol-birsag
A műszerek rendre felfelé csalnak, százas tempó felett akár 10-15 km/órát is, így előfordulhat, hogy aszerint már gyorshajtást követtél el, de a traffipax nem jelez, mert a valós sebességed kevesebb a megengedettnél

Ez alapján a motorod órája akár 160-165-öt is mutathat, miközben valójában 150-nel haladsz az autópályán, azaz ilyenkor garantáltan nem érkezik csekk Szombathelyről.