Tegnap a motoros szakma képviselőivel egyeztetett az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), hogy az érintettek is véleményezhessék a KRESZ-tervezetet, különösen a motorosokra vonatkozó szabályokat. A közlemény szerint mintegy harmincan vettek részt az eseményen, akiket Kerékgyártó János, az ÉKM közlekedési stratégiáért felelős helyettes államtitkára köszöntött, egyben megköszönte az eddig beérkezett több ezer észrevételt.

Az államtitkár kiemelte: komoly sikernek tartja, hogy ilyen sok vélemény jelenik meg az új KRESZ szabályozásával kapcsolatban. 

Az új KRESZ kapcsán eddig beérkezett, a motoros közlekedésre vonatkozó javaslatok jelentős része a járdán parkolás lehetőségét, valamint a motoros védőruházat kérdését érintette, de egyéb részletszabályokkal kapcsolatban is érkeztek javaslatok.

Felülvizsgálják a motorok parkolási szabályait

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a minisztériumnak nem áll szándékában a motoros közlekedés feltételeit szűkíteni, ezért a szövegezés finomhangolására is lehetőség van. Tegyük hozzá, hogy a résztvevők a kötelező bukósisak mellett a kesztyű, a zárt cipő és a zárt ruházat viselésének előírását is támogatták, ami – idézzük – „a ruházat esetében nem speciális, protektoros védőruhát jelent.” 

uj-kresz-motoros-szabalyok-ruhazat-parkolas
Mindegy, hogy robogó vagy motor, 50 köbcenti felett a zárt ruházat kötelező lesz, legalábbis az eddig megjelent hírek szerint

Emellett a sokat vitatott motoros parkolás lehetőségét az ÉKM – az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével – felülvizsgálja, így elképzelhető, hogy az új KRESZ végleges szövegében már nem szerepel majd a tiltás.