Már tavaly december óta sejteni lehetett, hogy a kék-fehér márka előrukkol egy olyan motorral, ami a hatvanas évek stílusát idézi, beleértve magát az erőforrást és annak műszaki megoldásait is.

Bemutatták a BMW R18 prototípust

A SportMotoron is írtunk a vadonatúj boxermotor köré varázsolt The Revival Birdcage tanulmányról, amit az Egyesült Államok egyik leghíresebb egyedi építésű járműveket bemutató kiállításán, az austini Handbuilt Show-n mutattak be. A háború utáni boxereket idéző, 1,8 literes, kéthengeres erőforrás egészen friss darab, és éppen az ilyen klasszikus motorokhoz fejlesztette ki a BMW, mint az R18, melyről már egy látványos videót is közzétettek:

Az elképesztően szép vonalvezetésű motorkerékpár a május utolsó hétvégéjén megrendezett Concorso d’Eleganza Villa d’Este szépségversenyen debütált. Miként a fejlesztők hangoztatták, a legnehezebb feladatot az jelentette, hogy a lehető legtöbb részletet láthatóvá tegyenek.

utos-multidezo-a-bmw-tol-22068
Jókora a tengelytáv, az üléshelyzet klasszikus, a csepp alakú tank pedig a régi időket idézi. A váltó-motor egység alu házának felületét gyöngyözéssel tették mattá

Elsődleges céljuk az volt, hogy aki ránéz, rögtön felfedezhesse a technikai csemegéket, mint a szépen megmunkált bölcső, a kéthengeres boxer, a LED-es lámpa, a kardántengely burkolata vagy a rafinált hátsó felfüggesztés.

utos-multidezo-a-bmw-tol-22069
A küllős kerék elöl 21, hátul 18 colos átmérőjű, a gumiabroncsokat a Metzeler szállította. Persze minderről azonnal eltereli a figyelmet a motor egyik legérdekesebb részlete, a látványos kipufogó

Hogy tényleg elkészül-e a szériaváltozat, arról egyelőre nem beszélt a BMW, de a korábbi prototípusok időzítése alapján biztosra vehető, hogy a még idén ősszel lehull a lepel az R18 végleges változatáról.