A vadak párzási időszakának beálltával fokozott óvatosságra van szükség az utakon, hogy elkerülhetőek legyenek a balesetek - mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság főtitkára az M1 Napi aktuális című műsorában. Kiss Csaba emlékeztetett arra, hogy táblával jelzik, ahol fokozott lehet a vadveszély.

vadveszely-az-utakon-14851
Kiemelték: a táblával jelzett helyeken nemcsak a vadgázolás, hanem a hirtelen fékezés és irányváltás miatti ütközések miatt is érdemes mérsékelni a tempót. Különösen a reggeli és kora esti órák veszélyesek, ekkor lehet a leggyakrabban vadállatokkal találkozni az utak mentén

A hazai statisztikák szerint ezer közúti balesetből 5-6 vadgázolás, ezek egyharmada súlyos, kétharmada könnyű sérüléssel végződik. Kiss Csaba elmondása szerint szerencsére ritka, hogy ezekben a vezetők vagy utasaik életüket vesztenék. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a motorosok ilyen szempontból nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen őket nem védi karosszéria a gyakran több mázsás állatokkal szemben.

Nem egyszerű behajtani a vadkárt

Nincs könnyű dolga annak sem, aki kártérítéssel élne az ütközésben megsérült járműve kapcsán, de a többször módosított rendelet legújabb módosítása óta azért nem is lehetetlen. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 2015. május 5-én életbe lépett módosítása kiküszöbölte a korábbi következetlenségeket, s az új Ptk. 6:563. §-a egy új felelősségi tényállást vezetett be, nevezetesen a vadászható állat által okozott károkért való felelősséget. Ezt a Vtv-ben a „A vadászható állat által okozott kár” cím alatt érdemes keresni, mely a 75/A. §-sal kiegészítve így szól:

- A jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni - vagyis ez alapján az autósok, motorosok bizonyos esetekben kérhetik az ütközéssel kapcsolatban felmerült költségek megtérítését.