A helyi Milwaukee Business Journal számolt be róla, hogy amint elkezdték árusítani az új túraendurót, rögtön el is kapkodták az összeset a kereskedésekből, és egy-két héttel a megjelenés után már csak várólistára kerülhetnek, akik nem csaptak le az első példányokra.

Az USA-ban várni kell az új Harley-Davidson Pan Americára

– A Greenfieldben található House of Harley-Davidson volt az első kereskedés, ide már május 20-án délután megérkezett a motor, majd másnap reggel el is vitték – mesélte a szalon vezetője. Mivel a többi forgalmazó is szinte nyomban kifogyott készletből, már csak foglaló leszurkolása után és/vagy hosszú szállítási határidővel tudják teljesíteni a megrendeléseket, annyian szeretnének új Pan Americát venni.

varolista-a-harley-davidson-pan-americara
Magyarországra is megérkezett a Harley új kalandmotorja

Persze nem is csoda, hogy ilyen kapós, hiszen a 17 ezer dolláros vételár abszolút versenyképes a tengerentúlon. 

olyannyira, hogy az USA-ban a Harley gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mint a Suzuki V-Strom 1050XT Adventure.

Múlt hét csütörtökön Budapestre is megérkezett az első Pan America, amit rögtön be is mutattak a márka hagyományos, szezonnyitó eseményén.