Nem tétlenkedtek a Tolna megyei motorosok, még augusztusban egy asztalhoz ültették a zsarukat, illetve a motoros oktatókat, hogy közösen találjanak megoldást az idén kiugróan nőtt, sajáthibás motorbalesetek visszaszorítására. Ezúttal sajnos nem költői túlzás a „kiugró” jelző, ugyanis 2017-ben összesen hatszáz ütközésért feleltek a kétkerekűek, idén viszont csak novemberig 743 karambolban voltak vétkesek. Ilyenre nem volt példa az utóbbi tíz évben - ez a legrosszabb adat 2008 óta.

we-love-szekszard-motoros-barati-kor-24234
Ideje tenni valamit? Egy évtizede nem okoztak ennyi balesetet a motorosok, mint most, 2019-ben

Példaértékű a szekszárdi motorosok összefogása és tenni akarása, egyben jól mutatja, hogy a rendőrség nyitott az ilyen programokra. Azóta már több alkalommal tartottak közös elméleti, gyakorlati és elsősegély-oktatást a helyi és környékbeli pilótáknak, hogy legközelebb már tudatosan hárítsák el a vészhelyzeteket, illetve eleve úgy vezessenek, hogy ne alakulhassanak ki necces szituációk.

Az októberi képzés összefoglalója. A videót készítette: Péter Zoltán (aka Moving Aspect)

A szervező, We Love Szekszárd motoros baráti kör új videójában is megköszöni a segítséget, a támogatást minden megjelent motorosnak, az Országos mentőszolgálatnak, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságnak és a szekszárdi, KAV-nak (Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont) a közreműködésért. Az akció sikerét látva biztosak lehetünk benne, hogy jövőre is folytatódnak a tréningek, illetve jó példájuk „ragadós” lehet, hogy más klubok, baráti társaságok is megkeressék a rendőröket, és közösen tegyenek a motorosok biztonságáért.