Akárcsak Luca széke, három stabil lábon nyugszik a Yamaha új baleset-megelőzési programja is. A vállalat első és legfontosabb célkitűzése, hogy képzettebb, tudatosabb motorosok kerüljenek ki az iskolákból, emellett pedig a cég hasznos fejlesztésekkel járul hozzá a balesetek számának csökkenéséhez, illetve felhőalapú adatgyűjtéssel előzné meg a veszélyes helyzetek kialakulását.

yamaha-amsas-biztonsagi-rendszer
A vállalat felmérése szerint háromból két motorbaleset a kiváltó ok felbukkanásától számítva két másodpercen belül következik be, és a legtöbb vezető ennyi idő alatt nem tud érdemben reagálni. Ezért is fontos, hogy a motorkerékpárokon legyen a veszélyhelyzeteket előrejelző rendszer és a pilóta manővereit támogató segédlet is – állítják a mérnökök

A vezetéssegítő rendszerek egy része ugyan elérhető már – mint például a távolságtartó, adaptív tempomat – de ezeknek komoly hátránya, hogy csak új motorokhoz kaphatóak. Ezzel szemben a Yamaha utólag felszerelhető, gyorsításra és irányváltásra is képes szerkezete szinte bármilyen gépbe beépíthető, a prototípus például egy YZR-R25-ben kapott helyet.

yamaha-amsas-biztonsagi-rendszer
 A motort hajtó és a kormányzást segítő egységből áll a Yamaha találmánya, az AMSAS

Két részből áll az AMSAS névre keresztelt rendszer: elindulás után, 5 km/órás sebesség alatt az első kereket hajtó motor felel a stabilitásért, míg 5 km/óra felett a kormányhoz rögzített szerkezet segíti a biztonságos irányváltásokat.

A két egység közös működése révén bárki, a legkevésbé tapasztalt tanulómotoros is képes 2-3 km/h-s sebességgel araszolni, eközben akár hirtelen irányt váltani, mégpedig az eldőlés legkisebb veszélye nélkül

összegezték a találmány erényeit.

Az AMSAS nem vezeti a motort, azaz nem vész el a motorozás élménye, csupán a kimondottan balesetveszélyes helyzetekben támogatja a pilótát, hogy biztosan talpon maradjon. A Yamaha tesztjei alapján ez segít, hogy a kevésbé tapasztaltak is maradéktalanul élvezzék a motorozást, egyben – a rásegítés mértékének csökkentésével – folyamatosan fejleszti is a vezető tudását

A Yamaha nem titkolt célja, hogy az átlagemberek ne a balesetekkel hozzák összefüggésbe a motorozást, és a cégvezetők szerint elérhető, hogy 2050-re nullára csökkenjen (!) a halálos kimenetelű motorbalesetek száma az utakon. Ennek a programnak az első lépése, hogy már középkategóriás crossoverük, a Tracer 9 GT+ is adaptív tempomattal felszerelt, ami segít elkerülni a ráfutásos baleseteket, illetve csökkenteni az ilyen ütközések során elszenvedett sérüléseket.