A jelenlegi Yamaha R1 2020 óta van jelen a piacon, ám úgy tűnik, alig két év után máris nyugdíjazhatják a modellt. Mi több, az is elképzelhető, hogy 2023-tól párhuzamosan készül majd a jelenlegi YZF és az idén ősszel debütáló, GP-technikára épülő átirat. Legalábbis ezt sugallja, hogy a FIM (Fédération Internationale de Motocyclisme) dokumentumaiban egy kizárólag zártpályás használatra tervezett R1 terveit láthatjuk, s a június közepén megjelent anyag szerint az YZF1000W nevet viseli az újdonság. A W utótag rendre a pályamotorokat takarja a Yamahánál – emlékezzünk csak a rendszámos R6 után bemutatott, pályaidomos YZF600W-re. 

Idén ősszel láthatjuk a Yamaha R1 versenyváltozatát

Ez önmagában nem lenne „szenzáció”, ám, éppen nemrég bukkantunk rá, hogy a japán cég június elején szabadalmat nyújtott be a rendkívül költségesen legyártható és nagy karbantartásigényű seamless váltóra, ami eddig a GP-motorok kiváltsága volt. Ebből logikusan következik, hogy a 2023-as R1 elsősorban azért születik, hogy a Yamaha újra domináns márkává váljon a Superbike-vb-n, és ennek egyik fontos eleme lehet a seamless váltó. Ez a szerkezet hasonló elven működik, mint a DCT, azaz egyszerre két fokozat aktív, amiből egyiken keresztül hajtja a motor a hátsó kereket. 

yamaha-r1-2022-yzf1000w
A Yamaha szabadalmi terve a különleges erőátvitellel felszerelt, új R1-ről

Mivel a következő fokozat is mozgásban van, a váltás gyorsabb és zökkenőmentesebb, mint a hagyományos erőátvitellel. Kétségtelen előnye, hogy kanyarban nem veszít stabilitásából a motor fel- és visszakapcsolás közben, valamint kíméletesebben bánik az abronncsal, ami korántsem mellékes szempont a gumikopásra oly érzékeny, nagy kanyarsebességű versenymotoroknál.