A japán szabadalmi hivatal megerősítette, hogy a Yamaha Motor Co., Ltd. levédette az összes R-rel kezdődő, egyszámjegyű márkanevet, vagyis R1-től R9-ig, emellett foglalt már az R15, R20 és R25 is, de utóbbiak természetesen nem két-, két és fél literes erőforrásokat takarnak, hanem a sportmotor 200-as, 250-es változatait.

yamaha-r9-bemutato-2022
Az egészen biztos, hogy az MT sorhármasa dolgozik majd az R9-ben, de kérdés, hogy az Euro5-ös előírások miatt lehet-e erősebb, mint a nakedben?

A Yamaha R7 után érkezik az R9 is?

A fentiekből már ismerjük az R1, R3, R6 és R7 modellt, Ázsiában pedig forgalmazzák már az R15-öt és R25-öt. Kérdés, hogy a biztosan érkező R9 mellett melyik nevet vetik még be Európában?

Logikus lenne az A2-es jogsival vezethető R4 és R5, hiszen a Honda CBR500R-je is kapós, sőt Japánban a helyi biztosítási szabályok miatt 400-as kivitelben is elérhető. egyébként is egyre több a friss, A1 és A2 jogsis pilóta – csak Magyarországon évente 15-20 ezren szereznek motoros jogosítványt, vagyis folyamatosan bővül a 48 lóerőnél kisebb teljesítményű modellek iránti kereslet.

Az általunk nemrég tesztelt, új MT-09 egyébként is eszményi alap lenne egy könnyű sportmotorhoz. Végre igazán nyomatékos és életteli az erőforrása, nagyon jót tett neki az a néhány plusz köbcenti és a nagyobb forgatónyomaték. Egyébként pedig a váz, felfüggesztés és az elektronika messze „többet tud”, mint az egy csupaszmotorban elvárható lenne, azaz bőven vannak még tartalékok az összetevőkben és magában a motorban.

yamaha-r9-bemutato-2022
Legendás kék-sárga fényezés és áramvonalas forma – a Kardesign szerint ilyen lehet az új R9

Arról nem beszélve, hogy az R7 az MT-07-tel megegyező teljesítménnyel érkezett, de a magáncégek által épített, burkolt 900-asai alapján jól tudjuk, hogy viszonylag könnyen és kedvező áron lehet plusz lovakat előcsalogatni a Yamaha háromhengereséből, már ha úgy is teljesíti az EU-s károsanyag-kibocsátási előírásokat és zajnormákat.

yamaha-r9-bemutato-2022
Így fest a ruha alatt az új MT... A keskeny sorhármas és az erőforrás felülről körülölelő váz is ideális lenne egy könnyű, 900-as sportmotorhoz

És hogy mikor is jön az R9? Nos, az beszédes, hogy a februári, japán szabadalmi bejegyzés után immáron Európában is levédette a Yamaha az R9 nevet, azaz elvileg nincs akadálya, hogy ilyen néven piacra dobja a modellt. Egyébként is egyre népszerűbbek a középméretű sportmotorok, lásd az új, sorkettes kihívókat (pl. Aprilia RS660), vagyis minden arra utal, hogy az R9 lesz a Yamaha következő újdonsága, amit akár már idén vagy 2022 elején leleplezhetnek.