Éppen a TMAX megjelenésének huszadik évfordulóján dobták piacra a modell legújabb, immáron nyolcadik (!) változatát, ami sportosság, kényelem és felszereltség terén is lepipálja az elődöket. Már első ránézésre feltűnik, mennyire harcias, dinamikus az új formaterv, tisztán látszik, hogy a márka YZF-szériája ihlette a robogó tervezőit. Kicsit mélyebbre ásva a burkolat alatt is csupa újdonságra bukkanunk, például továbbfejlesztett futómű felel a biztonságos, gyors és élvezetes kanyarodásért, holott a korábbi TMAX-ok is arról voltak híresek, hogy kanyarban szinte nem volt ellenfelük.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
Hogy az alacsonyabb pilótáknak is könnyen leérjen a lába, a tervezők lényegesen karcsúbbra faragták a motor „derekát”, ezáltal könnyebb megállni, valamint le- és felszállni. Jó hír, hogy a módosítás dacára is rendkívül kényelmes maradt a vastagon párnázott nyereg

Miként a felfüggesztés és az idomzat, a műszeregység is vadonatúj a TMAX-on. Hétcolos, színes TFT-n jelennek meg az információk, mégpedig a vezető által választott formában. Miként ma elvárható, okostelefonnal is társítható a műszer (Bluetooth-on, USB-n vagy wifin keresztül), és így a készülék menet küzben a motor bal oldali markolatáról vezérelhető, anélkül, hogy elővennénk a zsebünkből vagy a kormány alatti tárolórekeszből. A felszereltséget az előfizetéssel használható Garmin navigáció teszi teljessé, mely friss forgalmi adatok alapján számítja ki az ideális útvonalat és – a gyorsabb érkezés érdekében – alternatív lehetőségeket is felkínál a motorosnak.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
A tervezők szem előtt tartották a baleset-megelőzési szempontokat, ezért motorozás közben csak a telefon legfontosabb funkciói jelennek meg a műszeregységen. Például az üzenetek kizárólag álló helyzetben elérhetőek, hogy az olvasás ne vonja el a figyelmet a vezetésről

Még sportosabb lett az új Yamaha TMAX

Akárcsak a márka nagymotorjaiban, a TMAX-ban is pillekönnyű, tízküllős SpinForged felnikkel csökkentették a rugózatlan tömeget, tovább fokozva ezzel a robogó kezességét. Noha grammokban mérhető a különbség a régebbi kerekekkel szemben, ez is nagyon sokat számít, ugyanis a mérések alapján 10%-kal csökkent az első kerék tehetetlenségi nyomatéka.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
Az új, filigránabb és könnyebb felnik is hozzájárultak a TMAX elképesztő kezességéhez. Bridgestone Battlax SC2 abroncsok feszülnek a ráfokon, amelyeket a Yamaha SpinForged kerekekhez és az átdolgozott felfüggesztési beállításokhoz fejlesztettek a japán mérnökök

Persze attól, hogy a TMAX fürgébb és sportosabb, mint valaha, a kényelem is fontos szempont, ezért állítható háttámlát építettek a nyeregbe, mely komfortosabbá teszi az utazást, egyszersmind megtámasztja a vezetőt gyorsítás közben, hogy a lámpáktól kilőve is laza karokkal, pontosan irányíthassa a motort. Szintén a kényelmet fokozó elem a gombnyomással állítható, s a tesztelt TechMAX változaton alapáras légterelő, mely hosszú úton jár, de a gondos tervezésnek köszönhetően – a legmagasabb állásban is – alig kelt légörvényeket.

Mitől jár ilyen simán a TMAX sorkettese?

A felületesen csak 560-asnak hívott, valójában 562 cm3-es erőforrás sajátossága a különleges, vízszintesen mozgó kiegyenlítőtengely. Miként a Yamaha sajtóanyagából kiderült, ezt az egyedülálló megoldást is csak itt, a TMAX-ban láthatjuk, holott rendkívül hatékonyan szűri ki a zavaró rezgéseket. A konstrukció további előnye, hogy a vízszintes irányú mozgás eredményeként jóval kisebb, alacsonyabb lett az erőforrás, lehetőséget adva a tervezőknek a nyereg alatti, tágas csomagtartó kialakításához.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
A sajátos arányok abból erednek, hogy a vetélytársak többségével ellentétben a vázban rögzítették az erőforrást, mint egy hagyományos motorban, és azt szíjhajtás köti össze a hátsó kerékkel

Akárcsak a 2001-ben megjelent elődben, itt is közvetlenül a vezető alatt, csővázban kapott helyet a kéthengeres motor. Ez szintén úttörő megoldás a Yamahától, sőt a TMAX volt az első olyan robogó, mely ezzel az építési móddal készült. Többek között ezért is nyújt „motoros” érzést, azaz inkább motorkerékpárként vezethető, mint a kisebb robogókra hajazó vetélytársai. Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, arról már kiváló EWC-versenyzőnk, Kovács Bálint mesél nektek:

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
Az idén tavasszal megjelent TMAX Tech MAX kétféle színben kapható: Dark Petrol (a képen) és a visszafogottabb Power Grey

Amint átvettem a tesztmotort, elsőre az jutott eszembe róla: milyen nagy és mégis milyen karcsú! A hegyes, éles formák, főként a hangsúlyos első idom optikailag tovább slankítja a korábbi TMAX-okkkal összevetve egyébként is filigránabb robogót. Gyorsan fel is pattantam, 190 centimmel is kényelmesen elfértem rajta – újabb jópont a Yamahának. Ráadtam a gyújtást, válaszként látványos, színes TFT-kijelző köszöntött, sőt talán a legszebb műszeregység, amit a kategóriában eddig láttam. Szeretem a klasszikus órákat, főleg, hogy sok LCD- vagy TFT-műszeregység egyszerűen nem túl szép, sőt kifejezetten elcsúfítja a motort, de ez a kijelző a TMAX éke, igazán formás darab.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
Az új, karcsú váznak köszönhetően már 160-165 centitől kényelmesen kezelhető a motor, de az átlagosnál magasabb, 185-190 centis pilóták sem kuporognak a nyergében 

Nemcsak szép, hanem rendkívül praktikus is a gép, mivel ez alapelvárás egy robogóval szemben, bármilyen sportos fazon is. Természetesen alapáras – és rendkívüli hasznos – felszerelés a kulcsnélküli indítás, nekem különösen tetszett, elvégre a versenymotorokon hozzászoktam, az autókban pedig megkedveltem ezt a megoldást, így motoron is bejött. Mivel a műszeregység társítható a telefonnal, az első idom jobb oldalán egy sínen csúszó rekeszt alakítottak ki a készüléknek. Ez talán az egyetlen bírálható pont a TMAX-on, ugyanis a tartó és a mechanika kialakítása elnagyoltnak tűnt, főleg egy ilyen minden részletében kifinomult robogón.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
A tanksapka nyitása elsőre nem ment ösztönösen, de a többi funkció a kézikönyv böngészése nélkül is gyerekjáték. Például ha tele a kezed, de a zsebedben meg tudod nyomni a kulcsot, máris felnyitható a nyereg, és anélkül bepakolhatsz, hogy le kéne tenni a cuccaidat a földre

Aligha véletlen, hogy a TMAX a sportrobogó szinonimája, hiszen ez a gép, akárcsak felmenői, piszkosul gyors, és nem csak az egyenesben. Erről árulkodik az is, hogy milyen komoly fékrendszert és masszív, fordított első villát kapott a Yamaha zászlóvivője. Ennek megfelelően a fékhatás brutális, mégis pontosan adagolható a fékerő, és hála a feszes hangolású, sportos felfüggesztésnek, vészfékezés közben is stabil marad a TMAX.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
A gyorsulás, a fékerő és a kanyarstabilitás is a nagyobb sportmotorokat idézi, holott – a jogsiszabályokhoz igazodva – csak 48 lovas az új TMAX, így már 18 éves kortól, A2-vel vezethető. Jóval többnek, sokkal izmosabbnak érződik egyébként a japánok sorkettese, ha ötvenes vagy akár százas tempónál gázt adunk...

Jóllehet, a felfüggesztés  és a fékrendszer is kellemes meglepetés volt, mégis a gázreakció az, ami kicsit sem „robogós”, hanem sokkal inkább motoros. Lehet, ez megosztja majd a leendő tulajdonosokat, hiszen a CVT-hajtásában pont azt szeretik az ingázók, hogy lágyan jelentkezik a nyomaték, hirtelen gázadásra is elegánsan, de az ideális fordulatszámból fakadóan viszonylag határozottan lódul meg a gép. Nos, a TMAX korántsem ilyen. A gázadás utáni pillanatban – mintha nem is változó, hanem fix áttétellel kapcsolódna az erőforrás – egyből kilő, mégpedig kimondottan vehemensen. Nincs késedelem, se a gyorsításhoz mérten túlzottan felpörgő motor, az egész sokkal hatékonyabbnak tűnik, mint más közepes méretű vagy nagy robogókon. Megszokás kérdése, hogy ez bejön-e, de az tagadhatatlan, hogy ritka az ilyen sportos, dinamikus hajtáslánc a CVT-váltós típusokban.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
Nagy a kormányelfordítási szög, így meglepően kis helyen megfordulhatsz a TMAX-szal. Ez nem elhanyagolható szempont az ingázóknak, miként az sem, hogy komoly tempónál – akárcsak egy klasszikus nagymotornak – kiváló az egyenesfutása

Noha voltak már korában is erős városi járgányok, ám a TMAX – mint említettem – olyan futóművet és fékrendszert kapott, ami párját ritkítja. Kanyarban hihetetlenül stabil, az új, pillekönnyű felniknek köszönhetően lazán, gyorsan és pontosan átdönthető egyik oldalról a másikra és kicsit sem jellemző rá a „robogós hintázás.” Vészfékezés vagy kemény kigyorsítás? A Yamaha garantáltan nem hintázik, mint néhány vetélytárs – ilyen tekintetben is sokkal inkább hasonlít a hagyományos motorkerékpárokra.

yamaha-tmax-techmax-teszt-2022
A tesztelt példány az XMAX Tech MAX változata, mely sokkal gazdagabb felszereltségű az alapmodellnél. Többek között fűtött markolat és ülés, elektromosan állítható légterelő, tempomat és állítható hátsó felfüggesztés teszi vonzóvá a Tech MAX-ot

Úgy gondolom, hogy alapvetően nem ilyen modellt keres az ingázók többsége, mégis azt mondom, a Yamaha csúcsrobogójának megvan a viszonylag népes célközönsége. Aki ugyanis rá tud szánni 4-5 millió forintot a vásárlásra és univerzális, sokoldalú társat keres hétköznapi ingázásra, plusz a hétvégi Bakony- vagy Alpok-túrákhoz, az nagyon jóban lesz a TMAX-szal. Elvégre városban fürge és praktikus társ, vasárnaponként pedig a szerpentinek célszerszáma, amivel tényleg élménydúsak a túrák.

Műszaki adatok – Yamaha TMAX Tech MAX (2022)

Motorkonstrukció: Kéthengeres, négyütemű, 8 szelepes
Összlökettérfogat (cm3): 562
Hengerek/szelepek száma: 2/4
Csúcsteljesítmény (LE/min): 48/7500
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm/min): 55,7/5250
Sebességváltó: CVT
Szekunder hajtás: szíj

Futómű és fékrendszer

Első felfüggesztés: Fordított teleszkóppár
Hátsó felfüggesztés: lengőkarhoz kapcsolódó rugóstag
Gumiméret elöl/hátul: 120/70R15M/C/160/60R15M/C
Fékrendszer elöl/hátul: 2 x 267 mm-es tárcsa/282 mm-es tárcsa 

Méretek, árak

Tengelytáv (mm): 1575
Ülésmagasság (mm): 800 mm
Üzemanyagtartály térfogata (l): 15
Menetkész, teletankolt tömeg (kg): 220
Vételár: TMAX - 4 798 000 Ft, TMAX Tech MAX: 5 498 000 Ft