Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Köszönöm a válaszokat.A legjobb azért lemaradt a végéről.November 8-n szünt meg a biztosítás és november 15 körül jött az értesítés erről.Majd november 25-n,több mint két héttel a biztosítás felmondása után a bank volt olyan kedves és levonta a következő félév díját.Mintha misem történt volna.Amikor a bankban voltam,elképett arcokon kívül csak annyit kaptam,hogy "sajnáljuk..fogalmunk sincs ez hogy történhetett meg.."De akkor mégis csak ki kell vonatnom a forgalomból a gépet,mert az a napi 100 forint márciusig elég szép summa lesz.Szerdán elvileg lesz időm,akkor benézek az okmányirodába.Ilyenkor mennyi időre vonják ki a forgalomból,ha ideiglenesen vonatom ki?Köszönöm a segítséget.
Szerintem a kezedben a biztosító ajánlata és a szerződése.ha a leirtak szerint történt a dolog akkor a biztositó törvénytelenül járt el mivel nem a szerződésben foglalt dijat fizettette veled.magyarán nem szünhetett meg jogilag a biztositásod dijnemfizetéssel.jogorvoslatot nyujts be 2 mondatban.pont.
napi 100Ft amíg nincs bizti, amit utólag fizetsz, mikor újrakötöd. tehát attól a naptól, amikorra felmondták, addig amíg újrakötöd napiii száááz forint.
Üdv.
Májusban vettem meg a motoromat (750-es Vulcan).Megkötöttem a biztosítást a Kereskedelmi Bank-nál,mivel ott van a folyószámlám.Megegyeztünk,hogy inkasszóval szedik be a díjjat,félévente.Az első félévet egyből le is vonták a számlámról.Majd novemberben jött a "jó" hír,hogy az ügyintéző rossz díjat számított ki (300-400 Ft differencia) ezért a bank felmondta a biztosításomat .Díjnemfizetés miatt .Pedig ott volt a számlámon a pénz,azt a párszáz forintott levehették volna.De nem....A kérdésem az volna,hogy mivel nincs még 1 éve biztosításom,ezért nem válthatok és ugyan ott kell megkötnöm majd újra.De most nem akarom,mivel nem használom a motort.Hanem majd csak tavasszal.Lehet e abból gond,hogy ott áll a motorom a melléképületben érvényes forgalmival viszont biztosítás nélkül?Természetesen nem használom,már el is lett rakva télre.Muszáj e kivonnom a forgalomból,vagy elég ott hagyni a gépet ahol van és márciusban beslattyogni a bankba és újrakötni a biztosítást?Előre is köszi a választ.
Azért mondták fel mert kiszálltak a kgfb-ből, menj be és szerintem visszafizetik.....amúgy nekünk nem volt semmi bajunk velük és sajnálom, hogy abbahagyták....
direkt megmondtam annak aki intézte az átírást hogy ne ilyen fisfos biztosítónál kössön, de csak beletalált a legnagyobb szarkupacba...
ha nem kapod vissza írj egy levelet nekik. Ez az egyoldalú felmondás jellemző az AIM-re, nem egy komoly biztosító.
erre a pénz vissza dologra kíváncsi leszek........
egyoldalúan a biztosító felmondhatja, ha nem törődsz vele is megszűnik, a pénzt visszakapod. De kötnöd kell újat, figyelj rá.
ez a kötsög aim biztosító felmondta az utánfutóm biztosítását 12.31. időponttal közös megegyezéssel, mondjuk ez fura mert 2011.09.30.ig fizetve van
ha nem írom alá amit küldtek (ez kell a közös megegyezéshez) akkor:
biztosítónk jelen levelével felmondja az ön gépjármű felelősségbiztosítási szerződését biztosítási időszaka végére
most ez a "biztosítási időszaka végére" ez 2011.09.30. lenne?

vagy hagyjam a fenébe és kössek másikat, aztán bukom a befizetett zsetont? mondjuk nem az az ezerpárszáz pénz bosszant hanem hogy kb 2 hete küldték a csekket, és fizessem 1 évre, aztán meg felmondják
a második esetért sehogy. Amúgy javaslom egy ügyvéd megkeresését az ügyedben, gyorsabb, mi tudjuk mit kell csinálni ilyen esetekben, és nem hagyjuk a biztosítót elodázni a dolgokat, kamatot érvényesítünk, stb. Ha személyi sérülés is volt akkor a rendőrségi eljárás is folyik, ott is oda kell figyelni nagyon.
Ha gondolod keress meg, vagy keress egy másik ügyvédet.
Köszönöm a választ
Az előző biztosító még azért nem fizetett mert még keb 1 hónap tellt el azóta + az okozónak még papírokat kellet pótolnia.
Biztosítótól semmilyen papírt nem kaptam arrol hogy nem nyulhatok a motorhoz ill hogy nem kölekedhetek vele.
Javítás még csak olyam mértékben volt rajta hogy forgalomba lehessen vele közlekedni. Mivel napi használatba volt a motor valaimlyen szinten munkaeszközöm is.
Munka ügyben voltam akkor is mikor a 2. baleset történt.
Holnap jön ki a kárszakértő a megnézni a kárt fogalmam nincs mi lessz mit fog az egészhez hozátenni. Ugyanazok az elemek sérültek csak durvábban.
Az előző hol áll? Miért nem fejeződött be?
Fizetett az előző kárért a biztosító?
Mit írt a kárfelvevő az első esetedben a kárfelvételi jegyzőkönyvre?
Ha ráírta, hogy "javítás csak a biztosító engedélyével", akkor az első baleset után hozzá sem nyúlhattál volna a motorhoz a káresemény rendezéséig.

Ha nincs ilyen megkötés, akkor kéne tudnod igazolni, hogy a motort megjavíttattad. Mert az új esemény biztosítója addig nem fizet neked, amíg nem bizonyítod, hogy az előző sérülés után javítva lett minden.
sziasztok
Volna egy kis problémám jólenne ha valaki tudna segíteni.
Kb 1 hónapja kijöttek elém egy stop táblánál összetört a motor bal oldala, elis ismerte a hibát az autós. Biztosító felmérte a kárt "totálkárra vették a mocit" .
Viszont én összeraktam hogy lehessen közlekedni vele törött volt az oldalsó spoiler meg a kipufogó horpadt.
Ami most kicsit megcsavarta most a dolgot multhét pénteken hasonló módon találkoztam egy BMW vel . Volt rendőr mentő stb. ugyan az az oldala tört a motornak csak kicsit durvábban.
KÉRDÉS ilyen esetbe hogy fog a biztosító fizetni, még az előző sem rendeződött le.
Vol e már valaki ilyen cipőbe .
Köszi
Sziasztok
Bear és kutya!
köszönöm a válaszokat
szerencsére nem az én gondom, ismerősömnek próbálok segíteni
szerződés vége 30 nappal felmondod, majd a határnappal köthetsz. Ráérsz, a mostani díjjak lesznek akkor is.
a netrisknél tudsz kötni most az évközi váltásra.
köszi
Az évfordulód lejárta előtt 1 hónappal felmondhatod. Majd a lejárat előtt pár nappal elmész és kötsz egy másikat.
Előszerződés? Ilyenről nem hallottam még biztosítással kapcsolatban.... Szerintem nincs is.
Sziasztok!
Kérdésem:
évközi biztosító váltás(2011.ápr-ban jár le az egy év) esetén lehet "előszerződést" kötni?
Vagy csak majd akkor lehet elkezdeni a biztosító váltást?

a választ előre is köszönöm
elvileg.....
mondjuk mipicsának futóra egyáltalán kötelező?
netalán tolom az utcán és akkor okoz kárt?

fac kivan hogy futkoshatok mindig mindenért
...szerintem látták a motor fotóját az adatlapodon
Elvileg a futóra is kell.....
külföldön kell ez a biztosítós zöld lap
ha az autónak van ez elég? mert utánfutómnak jelenleg nincs....